Vezető hírek
A kis Annie-val zárul a színházi évad Zalaegerszegen
Musical-bemutató áprilisban
Az árvaházban, a nyomornegyedben és a milliárdos világban játszódó, „Annie, a kis árva” című musicalt április 12-től láthatja a közönség. A csupán meseszerűnek előfeltételezett történet váratlan epizódokkal – a közel 100 évvel ezelőtti gazdasági válságból, értelmiséget lecsúsztató világból – napjainkban is aktuális áthallásokkal lepi meg a nézőt. De elsősorban kellemes, szórakoztató családi program lehet ez a musical. A színpadon is több családtag játszik együtt, így Besenczi Árpád (Oliver Warbucks), akitől újra egy nagyon hiteles alakítást láthatunk és Besenczi Hella (Annie), illetve a dupla szereposztás miatt a másik főszereplő Mihály Adél és Mihály Péter (Rooseveld), valamint az árvaházi lánykák között is több színművész gyermeke és két testvérpár áll a nézők elé.
De az árvaház vezetője (Ecsedi Erzsébet, akit nagyon jó újra színpadon látni) és rokonsága (Debrei Zsuzsanna, Bot Gábor) is megéri a pénzét, vagyis inkább szeretnének minden pézt megszerezni. Nemcsak a főszerep kettős szereposztású, hanem a színészek nagy része szintén kettős-hármas alakítást visz színre az előadás során. Túri Erzsébet jelmezei szemet gyönyörködtetőek, pazarok, ahogy az New York elitjénél, vagy a Brodway-on dukál, illetve a szegénység mutatói és erősen hozzájárulnak az eltérő karakterek megjelenítéséhez.
Siker jósolható a produkciónak, jók a színészi alakítások, energikusak a gyerekek. A kissé barokkosra vett zenekar, Máriás Zsolt vezetésével ezúttal a színpadon játszik. A rendezőtől már megszokott tágas, jól megvilágított a tér, a sok szereplő mozgalmas a színpadon. Időnként ezt plusz színfoltok fejelik meg, például a vokálos-táncos lányok (Dura Veronika, Kovács Virág, Jurina Beáta), de meglepő a rádiós bemondó (Hertelendy Attila) figurája is. Kovács Martin jól kihasználja a több karakter adta változatos színészi játék lehetőségét: akár a média munkatársról van szó, akár az elnök bizalmas emberéről.
Szóval itt van Amerika, sok zászlólengetéssel, a Times Square a Ruszt téren. Optimista mese, reális beütésekkel. Fürdőmedence jobbra, teniszpálya balra. Talán még a Mona Lisa sem elég jó, de azért van remény egy jobb világra, mert az új mágnás legalább emberbarát. Addig is taps és mosoly, ahogy a transzparensek hirdetik, vagy kenyér és cirkusz, ahogy a tüntetők tábláin olvasható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán