Vezető hírek
Norvég népmese-adaptációval indítanak
Bemutatóra készül a Griff Bábszínház
A társulat sajtótájékoztatóján Szücs István igazgató elmondta: az előadás egy NKA-s pályázatnak köszönhetően koprodukcióban valósul meg, három bábszínház (a Griff, mint pályázó, a szatmárnémeti, mint határon túli, és a győri, mint befogadó) összefogásával. A bemutató után a bérletes előadások közé kerül a darab, melyet óvodásoknak és iskolásoknak is ajánlanak.
Bartal Kiss Rita, a Griff Bábszínház művészeti vezetője, az előadás rendezője hozzátette: egy norvég népmesén alapul a történet, ahol gyakran megjelenik az „állatvőlegény” motívum. A hősnőnek (lánynak) nagy utat kell bejárnia ahhoz, hogy kiszabadíthassa szerelmét, aki ezúttal egy jegesmedve alakjában létező királyfi. Az út során lesznek olyanok, akik hátráltatják, mások pedig segítik a királykisasszonyt. Az északi hangulatú meséhez Kiss Erzsi zeneszerző, előadóművész írta a zenét és a különleges – halandzsának tűnő, hangalakokat hangsúlyozó – szövegeket. A díszlet is a skandináv letisztultságot, minimalizmust követi majd – tette hozzá.
Az előadás szereplői Kassay Márton, Medgyesi Anna, Stekbauer-Hanzi Réka és Tőrös Szilvia lesznek. Érdekességképpen az is elhangzott, hogy élő zene és ének, izgalmas hangszerek, valamint fél-playback is kíséri az előadást. Utóbbit szintén a bábművészek énekelték és játszották fel, játék közben pedig élő dallamokkal egészítik ki a hangzást.
A sajtótájékoztatón Szücs István bejelentette, hogy igazgatói megbízatása hamarosan lejár, az új intézményvezetői pályázatot már kiírta a fenntartó városi önkormányzat. Jelezte: ismét pályázik a társulat vezetői posztjára. Az elbírálásra októberben kerül sor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Versenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukba