2025.08.01., péntek - BoglárkaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Spamalot, avagy a Gyalog Galopp a kávéház teraszán

2025. július 29. kedd, 17:13
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Két évvel ezelőtt indította útjára a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház a "Színház bárhol" programot, melynek célja, hogy ne csak a szigorúan vett színházi térben (nézőtér-színpad) találkozzon a közönség a produkciókkal, hanem hétköznapi helyszíneken is. Vagyis, hogy a színház jelenjen meg a mindennapokban. Például egy kávéház teraszán.

Nyilvános próbát tartott a Kvártélyház társulata - Augusztus elsején premier

Július 29-én a zalaegerszegi nyári színház csapata néhány órára a belvárosi Contrast Café Bistróba költözött, itt került sor ugyanis a soron következő előadásuk, azaz a Spamalot nyilvános próbájára.

A "Spamalot, avagy a Gyalog Galopp" című musical szereplőivel (Artúr királlyal és a kerekasztal lovagjaival) így bárki összefuthatott, aki a délelőtt folyamán ellátogatott a kávéházba, sőt még a próbafolyamat néhány kulisszatitkába is beleshettek az érdeklődők. (Az előadás premierjét augusztus 1–én, pénteken 20:30 órától tartják a Kvártélyházban.)

A Spamalot, mint azt az előadás alcíme is jelzi, a világhírű Gyalog galopp című film musical változata. A Monty Python társulat filmjének zenés átirata. A cselekmény megtartása mellett azonban afféle musicalparódia is, mert más ismert zenés színművek egyes elemeit is felhasználték az alkotók. A darabot Eric Idle, a Monty Python egyik tagja írta színpadra, az ősbemutatóra pedig 2005 márciusában került sor New Yorkban. Magyarországon először 2009-ben, a Madách Színházban debütált a musical.

A zalaegerszegi előadást Tompagábor Kornél rendezi, a szereplők között pedig ott találjuk többek között Bot Gábort, Lévai Attilát, Dura Veronikát, Támadi Anitát, Szakály Aurélt, valamint a Zalai Táncegyüttes és a KósArt táncosait is.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)