Vezető hírek
Átadták a búslakpusztai sportlőteret Zalaegerszegen
Skeetlövészet-bemutató és szituációs lőgyakorlat
Megépült az Alsóerdei Élmény- és Szabadidőpark, amely kedvelt helyszíne a sportolni és kikapcsolódni vágyóknak, megújult az oda vezető kerékpárút, elkészült a három nehézségi fokozatot magába foglaló Tölgyek útja és a Tv-torony környéke is megújult. A búslakpusztai sportlőtér megújítása ennek a sorozatnak az újabb állomása.
Az ünnepségen dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára elmondta: 2010 óta a sport Magyarországon egy stratégiai ágazat, ez igaz minden infrastrukturális fejlesztésre, és azokra a támogatási programokra, amelyek megvalósultak az elmúlt 14 évben. Kiemelte: a 21. század elején a virtuális tér próbál minél nagyobb erőteret szerezni magának, mi pedig azért küzdünk, hogy onnan elszakítsuk a fiatalokat, a fiatal felnőtteket, és valódi sportteljesítményre ösztönözzük őket. Egy ilyen gyönyörű létesítmény kapcsán is az lehet a cél, hogy győzzük meg őket, hogy ne a számítógép előtt ülve próbálják meg a képességeiket fejleszteni – mondta az államtitkár.
Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere ismertette az elmúlt öt év alsóerdei fejlesztéseit, melynek utolsó eleme a búslakpusztai lőtér, amely 213 millió forintos beruházással, százszázalékos állami támogatással készült el. Kiemelte, hogy a Göcsej Sportlövész Egyesület, a ZTE Sportlövész Klub, valamint a Polgári Lövész Egylet használja majd a lőteret. Ezekben az egyesületekben az elmúlt évtizedekben kiemelkedő szakmai munka és utánpótlás-nevelés folyik, és figyelemreméltó eredményeket értek el.
Vigh László országgyűlési képviselő köszöntőjében a sportolás fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta: ha erre költünk, akkor egészségesebb generáció nő fel. Ennek egyik fontos eleme, hogy az iskolákban van mindennap testnevelés. Bármit teszünk a sport területén, azt az egészségünkért is tesszük.
A lőtér üzemeltetője a Zalaegerszegi Élménypark Kft. lesz, amely a zalaegerszegi lövészeti sportegyesületekkel megállapodást kötött a lőtér használatáról, így minden sportegyesületnek lehetősége lesz a lőtéren történő edzésre. A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség (MDLSZ) keretein belül minősítő versenyek megrendezésére is lehetőséget ad a felújított sportlőtér. Továbbá vadászok, vadásztanfolyam résztvevői, rendvédelmi szervek, fegyveres biztonsági szolgálatoknak is módja van a sportlőtér használatára.
Korábban a búslakpusztai lőteret csak szituációs lövészetre, valamint vadászfegyverek korlátozott belövésére használták. Felújításával a város egy többfunkciós lőtérhez jut. Az átadott lőtér a 60 méter hosszú lőpálya golyós tűzfegyverek használatára, a 25 méter hosszú lőpálya céllövészetek, lőgyakorlatok lebonyolítására, a rövid tűzfegyverek, hosszú csövű golyós tűzfegyverek, skeet-lőpálya sörétes tűzfegyverek, valamint szituációs lőpályák mozgásban történő lövészetek, lőgyakorlatok lebonyolítására alkalmas.
Mindehhez mintegy 137 m2 alapterületű új lőtérépület készült 10 darab lőállással, kapcsolódó infrastruktúrával, parkoló- és útépítéssel. A skeet-lövészethez két fa szerkezetű, egyenként 6,25 m2 alapterületű, kétszintes lőtorony valamint 8 lőállás épült.
Az ünnepélyes lőtérátadó skeetlövészet-bemutatóval és szituációs lőgyakorlat-bemutatóval zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e Botfán -
rovatunk hírei
Megújul a Viruló Kert Baráti EgyesületHoppláda a Griff BábszínházbanMikrozöldek a könyvtárbanHány köztéri szobor fér el a városban?A Honvédmenház története a Göcseji MúzeumbanJókai Mór ideiglenes élő szobra a Hevesi Sándor SzínházbanMegemlékezés tartottak a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanA márciusi ifjakra és a szabadságharcra emlékeztek ZalaegerszegenTóth László márciusi zongorakoncertjére minden jegy elkelt, április 3-án lesz ismétlés„Szokatlan hódolat ez…” – Deák Ferenc és kortársai top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isHány köztéri szobor fér el a városban?Növekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségében