Vezető hírek
Egyéni országos bajnokságot és utánpótlás judo versenyt rendeztek
Harminckilenc egyesület százhuszonhét judósa vett részt Zalaegerszegen az idei egyéni országos bajnokságon. A létszám kevesebb volt az elmúlt évi versenyhez képest, mivel a legjobbak közül sokan nem vállalták a küzdelmet. Itt volt viszont az olimpikonok közül Tóth Krisztián és Pupp Réka, és nagy visszatérőknek is örülhetett a zalaegerszegi közönség, köztük hazai versenyző szereplésének is.
A zalaegerszegi színeket az egyik legerősebb súlycsoportban, a 73 kg-osok között, junior válogatott versenyzőnk, Mátéffy Gábor képviselte. A Zalaegerszegi Judo SE versenyzője a 7. helyen végzett. A junior válogatott Kalász Ádámtól (MTK) szoros mérkőzésen vereséget szenvedett, majd a vigaszági mérkőzésen a későbbi bronzérmes Hegedűs Botond (UTE) ipponnal győzött ellene.
A visszatérőket illetően, a 73 kg-ban a negyvennégy éves olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnoki bronzérmes, hétszeres kontinensbajnoki érmes – köztük háromszoros Európa-bajnok – Ungvári Miklós is szőnyegre lépett. Végül nagy küzdelemben maradt alul az MTK-s Gábor Áron ellen. A nők között a négyszeres világbajnoki érmes és Európa-bajnok Mészáros Anett harminchét évesen, három év kihagyás után indult harcba pályafutása ötödik magyar bajnoki címéért, amit végül nagy csatában meg is szerzett.
Az olimpikonok, Pupp Réka és Tóth Krisztián, feljebb versenyeztek korábbi súlycsoportjuknál. Réka az 57 kg-ban, míg Krisztián a nehézsúlyban szerezte meg újabb egyéni országos bajnoki címét.
Vasárnap a Zalaegerszegi Judo SE az 1966-ban, a válogatott tagjaként, egy berlini versenyre tartva, repülőszerencsétlenségben elhunyt zalaegerszegi cselgáncsozóra Nagy Miklósra emlékezett régiós versennyel.
Az emlékversenyre 27 egyesületből, összesen 243 versenyző nevezett. A Zalaegerszegi Judo SE összesen 38 versenyzőt indított. A megnyitón Gecse Péter alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd a névadó unokaöccse, Szántó Zalán szólt a versenyzőkhöz. Az ünnepélyes megnyitón egy különdíjat is átadtak, ugyanis Katona György a szezon legjobb zalaegerszegi női judósának ajánlott fel díjat, amit Takács Nóra, a ZJSE ifjúsági magyar bajnok és Eb-résztvevő versenyzője vehetett át. A zalaegerszegi fiatalok remekül versenyeztek és a Zalaegerszegi Judo SE a csapatversenyben végül a 2. helyen végzett.
Eredmények:
Diák D korcsoportban aranyérmet szerzett Bárdossy Zolta, Nyakas Olivér, Simor Milán, Torma Erik, Sallai Kitá, Takács Maja. Ezüstérmes Bedő Zsigmond, míg bronzérmes lett Molnár Botond, Tulok Marcell, Molnár Vince, Fitos Bence, Kovács Magyar Martin, Szendrő Armand, Tóth Péter, Musztafin Aszkár, .Simon Fábián
Diák C korcsoportban ezüstérmet szerzett Kiss Barnabás és Balogh Csanád. Bronzérmes lett Varga Izabell, Both Kornél és Ihejirika Alexander
Diák B korcsoportban aranyérmet szerzett Hencz Magor, ezüstérmes lett Takács Anna. Bronzérmet szerzett Czigány Bercel, Bognár Mira, Nagy Bálint, Kámán Marcell.
Diák A korcsoportban bronzérmet szerzett Bálint Ádám.
Serdülő korosztályban aranyérmes lett Hencz Hunor, ezüstérmet szerzett Molnár Adél, bronzérmes pedig Horváth Márk, Bános Lili, Verebi Ádám. Sallai Botond az 5. helyet szerezte meg.
Az Ifjúságiak között Ilya Bulgakov és Takács Nóra aranyérmet, Sőtér Hunor ezüstérmet és Nyakas Bálint bronzérmet szerzett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás