Vezető hírek
Látványos és rangos versenyek
A részletekről a szervezők a városházán tartottak sajtótájékoztatót. Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta: már a tavalyi fesztivál is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen az egyes versenyekre nagyon sok nevezés érkezett, és sok vendég is megfordult a városban. Országos szinten is egyedülálló a Restart Fesztivál, hiszen bár rengeteg zenei- és gasztronómiai esemény van Magyarországon, olyan nincs, ami a mozgásra és az egészséges életmódra hívná fel a figyelmet. A cél az, hogy a programsorozat ne csak országos, hanem nemzetközi fesztivállá nőjje ki magát.
Idén is Restart Fesztivál
Horváth Szilárd fesztiváligazgató úgy érzi, hogy a tavalyi programsorozat során sok tapasztalatot szereztek. Ami pozitív volt, azt idén tovább erősítik, a hibákat pedig igyekeznek kijavítani. Ezért lesz néhány újítás, változtatás. Az alapvető cél persze marad: az embereket közelebb hozni a sporthoz. A fesztivál ezenkívül a városmarketing szempontjából is fontos, hiszen hírünket viszi az országban, sőt határokon túl is. A tavalyi év jól sikerült: 2700 nevező volt, összesen pedig 12 ezer ember fordult meg az egyes sporteseményeken. Kiemelte: a Restart Spirit (jóga, tai chi, pilates) a vártnál is népszerűbb eleme volt a rendezvénynek, ezért idén erre még nagyobb hangsúlyt fektetnek.
Egyik újítás az lesz, hogy a fesztivál első hétvégéjén csak a belvárosban lesznek versenyek és kiegészítő programok. Az úgynevezett outdoor elemek (belvároson kívüli sportesemények) a második hétvégén kerülnek fókuszba. Így nem lesznek párhuzamos helyszínek, tehát nem marad le senki egy-egy számára érdekes versenyről – fogalmazott a sajtótájékoztatón Szabó Zoltán sportigazgató. Elhangzott: július 5-8-án, valamint 14-15-én összesen tizenöt látványos nemzetközi- és országos rangú sportversenyt láthatnak az érdeklődők. Lesz többek között evezés, Tv-torony futás, kerékpárversenyek, futóverseny, ökölvívógála, rúdsport, utcai kosárlabda és sakkverseny.
A városba látogató sportolókon kívül a lakosságra is számítanak: az Európa téren különféle sportágakat próbálhatnak ki kicsik és nagyok. A Dísz téren pedig sporteszköz-expót rendeznek: gyártók és forgalmazók termékeit lehet majd tesztelni. Ezenkívül vezetett kerékpáros- és gyalogos túrák is várják az érdeklődőket. A lényeg, hogy mindenki megtalálja a számára legkedvesebb sportot.
A szervezők elmondták: az idei fesztivál is komoly összefogás eredményeképpen jön létre. Körülbelül 15-20 helybéli egyesület és vállalkozás segítségével állt össze a program, mely jótékonysági célokat is szolgál. A hamarosan felépülő vívótermet szeretnék olyan eszközökkel kiegészíteni, hogy azt mozgáskorlátozott sportolók is tudják használni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás