Vezető hírek
Ninja Ovi Zalaegerszegen
Bár az edzők, Garamvölgyi Krisztián 1 danos mester, háromszoros kickbox világbajnok és segítője, Horváth Márta, testépítő bajnok profik a területükön, mégis új feladatokat hozott a 3-6 éves korosztállyal való munka. Az első meglepetések egyike volt a nagyszámú leány jelentkező. Eleinte a kicsik bizony levették az edzők energiáját, de aztán megtalálták a közös hangot. Azóta a ninjak híre szájról szájra jár, és most már kezdik kinőni az egy csoportos keretet.
- Nem újdonság Zalaegerszegen az ovis korcsoport edzése, de eddig huzamosabb ideig mégsem működött, most ebben reménykedünk. Ennek érdekében országosan tartjuk a kapcsolatot a hasonló csapatokkal. Nem titkolt cél, hogy ennek a korcsoportnak nagyobb lélegzetű, akár nemzetközi versenyt is szervezzünk itt helyben. A feltételek ehhez adottak és közel 20 ovissal kezdhetjük erre a felkészülést. Az eddigi, a szülőktől és gyerekektől érkezett visszajelzések alapján pedig mindennek létjogosultsága van – mondta Garamvölgyi Krisztián.
- A csoportban van, aki még nincs 3 éves sem. Hogyan lehet nekik küzdősportot tanítani?
- Le kell fordítani az ő nyelvükre a feladatokat, ezt nekünk is meg kellett tanulni, kitapasztalni. Egyébként pedig nagyon kapóra jött a Ninja „ideológia”, aminek alapja az egymás segítése, csoportszellem, erkölcsös hozzáállás. Ezzel kapcsolatban mindig van házi feladat is, vagyis valakinek segíteni kell a nap során. Ezt a hozzáállást viszik haza és az egyéb gyerekközösségbe. Az edzés egy normál testneveléstől néhány speciális feladatban különbözik, rúgás- és ütéstechnika alapozás van, de náluk még nincs egymás elleni küzdelem, csak felfújható boxzsákkal dolgoznak – viszont elbűvölve nézték az iskolás korcsoport bemutatóját, mely afféle Télapó-ajándék volt a kicsiknek. Aztán megérkezett a nagyszakállú is, akivel szintén rendhagyó módon meg lehetett küzdeni. – Az elvünk, hogy a gyerekeket nem megvédeni kell a problémáktól, hanem felkészíteni a megoldásra. Ehhez tartozik a jó társaskapcsolat, az önbizalom, melyet a sport is segít és természetesen a jó fizikumú test. Azonkívül a gyerekeket sok stressz, kudarc éri a mindennapokban, ezek levezetésére is nagyon jó ez a sportág. Ami egyben jó alapozás is bármely más sporthoz.
- A felfújható boxzsákon kívül van még specialitás?
- Ezek a gyerekek az életkoruk miatt nagyon más hangulatban, fizikális állapotban jönnek a heti edzésekre. Erre igazán felkészülni nem lehet, van egy alap sémánk, amit mindig a kicsik aktuális energiaszintjéhez, terhelhetőségéhez igazítunk – tette hozzá Horváth Márta.
- A gyerekek között van nagyon visszahúzódó és kis energia bomba is. A feladat nagyjából egyszintre hozni mindezt, hogy együtt tudjunk dolgozni. Nagyon sok a játékos feladat, futással összekapcsolt- és egyensúlyozó gyakorlat. A nagy öröm persze, amikor a kesztyűk felkerülnek a kezekre, amelyeket a méretük miatt nem volt egyszerű beszerezni – teszi hozzá Garamvölgyi Krisztián – Az edzéseken mindig bent vannak a szülők is, így látják, hogy mi történik és a gyerekeknek ez plusz biztonságot ad. Nagyon jó közösség alakult ki a szülők között is, ami szintén öröm.
- A szeptembertől működő csoport, tehát sikeres évet zár.
- Így van és lesz egy évzáró ünnepélyünk, egy ninja avató, sport-és fegyverbemutatókkal.
A Ninja Ovit befogadó Extrem Fight Club a hónap során jótékonysági pofonpartit is rendezett, ahol a verseny nevezési díja rászorulóknak felajánlott tartós élelmiszer vagy egyéb adomány volt, immár 10 éves hagyományként.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között