Vezető hírek
Nuno Campos irányítja a ZTE FC-t a következő szezonban
Az ötvenéves, UEFA Pro licenccel rendelkező tréner több mint húszéves nemzetközi tapasztalatot hoz magával, és pályafutása során számos európai topligás klubnál és nemzetközi tornán dolgozott.
Nuno Campos 1975-ben született Lisszabonban, és az elmúlt évek során komoly hírnevet szerzett magának szakmai felkészültségével és tehetséggondozó munkájával. Dolgozott asszisztensedzőként többek között a portugál Bragánál, az ukrán Shakhtar Donetsknél, az olasz AS Románál és a mexikói Deportivo Tolucánál, míg vezetőedzőként irányította a portugál Santa Clarát és Tondelát. Legutóbb a brazil Flamengo U20-as csapatánál tevékenykedett. Nevéhez olyan futballisták fejlődése is fűződik, mint a később Manchester Cityben szereplő Fernando vagy a Manchester United játékosa, Fred.
A szakember eddig több mint 450 nemzeti bajnoki és 71 nemzetközi mérkőzésen dolgozott – statisztikái és tapasztalatai pedig reményt keltenek a ZTE szurkolóiban is. Andrés Jornet, a ZTE FC sportért felelős elnöke úgy nyilatkozott: „Nuno Campos filozófiája és szemléletmódja tökéletesen illeszkedik a klub hosszútávú terveihez. Nemcsak tapasztalt trénerként, hanem karakteres vezetőként is számítunk rá, aki képes összetartani a játékosokat, fejleszteni a fiatalokat, és ezzel párhuzamosan eredményes csapatot építeni.”
Campos edzői pályafutása során több trófeát is elhódított: a Shakhtarral ukrán bajnoki címet és három kupagyőzelmet ünnepelhetett, míg a Bragával portugál kupát nyert. UEFA Bajnokok Ligája- és Európa-liga-tapasztalata különösen értékes lehet a ZTE szakmai stábjában, amely már kialakult a 2025/2026-os szezonra.
A stáb tagjai:
Másodedző: Gonçalo Gil da Silva Cruz (portugál)
Asszisztens edző: João Pedro Pereira Machado Bagão (portugál)
Kapusedző: Safet Jahic
Erőnléti edző: Brian Van Der Steen (holland)
fotó: ZTE FC
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen