Vezető hírek
Szennyvízberuházással a tisztább környezetért
Csécs István, Lickóvadamos polgármestere, Vigh László, Farkas Imre Józsefné, Horváth Szabolcs és Sziládi Péter
Farkas Imre Józsefné polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, más településekhez képest Gellénháza egyedi helyzetben van, hiszen az olajipar jóvoltából már az 1950-es években kiépült a szennyvízrendszer. Igaz akkor csak a lakótelepi részen, biztosítva a korszerű infrastruktúrát az olajkitermelésben dolgozók számára. A településen, később, az 1990-es években vált teljessé a szennyvízhálózat, amely beruházást az önkormányzat hajtotta végre. A mostani projekt egy újabb előrelépés, mert lehetővé teszi a szennyvíztelep rekonstrukcióját, ami az első közműhálózattal együtt szintén az 1950-es években létesült. A polgármester kiemelte, a fejlesztés előnyt jelent majd Lickóvadamos és Petrikeresztúr számára. Ha náluk is kiépül a szennyvízhálózat, akkor már a megújított gellénházi szennyvíztisztító telepre köthetnek rá. Reméli, hogy ez megtörténhet, és így hozzájárulhatnak az ott élők életminőségének javulásához is.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy az 1950-es években még vezetékes ivóvíz, de szennyvízcsatorna sem volt a falvakban. Gellénháza az olajipar révén szerencsés helyzetben volt e tekintetben. Még jelenleg is vannak falvak, ahol nincs szennyvízcsatorna, ezért fontos feladat, hogy mindenhol kiépüljön. Hangsúlyozta: a környezet védelme azonban nemcsak a korszerű szennyvízkezelést követeli meg, az ivóvízzel is takarékosabban kell bánunk.
A fotó illusztráció
A folytatásban Horváth Szabolcs, a kivitelezést végző Szabadics Zrt. főmérnöke valamint Sziládi Péter, az üzemeltető, a Zalavíz Zrt. projektmérnöke ismertette a beruházást. A mára eléggé elavult telep Gellénháza mellett Ormándlak és Nagylengyel szennyvizét is fogadja. A két milliárd forintos összköltségű uniós projektben a gellénházi szennyvíztisztító telep kapacitásbővítő fejlesztése 420 millió forintba kerül. Ebből két új, kör alakú biológiai tisztító medencét és egy új recirkulációs gépházat építenek. A meglévő gépházakat, műtárgyakat és berendezéseket pedig felújítják. Az üzembiztonságot is jelentő rekonstrukcióval közel 300 köbméterre emelkedik a szennyvíztelep napi kapacitása, így Petrikeresztúr és Lickóvadamos is rácsatlakozhat majd a rendszerre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak