Vezető hírek
Gyümölcsfák és aszfaltos út
A gálafeji Széna téren
Szilasi Gábor, a városrész önkormányzati képviselője (a képen balra) az átadás alkalmával elmondta, hogy a projekt megvalósításával az itt élők korábban jelzett igénye vált valóra. A Széna téren átvezető és a Jázmin utcában folytatódó úttestet 231 méter hosszan aszfaltozták le 3 méteres szélességben. Két oldalára zúzottkő burkolatú padkát létesítettek. A zártkerti utat az eredeti nyomvonalon, annak adottságait megtartva újították fel. A munka folytatódik, hiszen a Kovács Károly városépítő programban több, Gálafejet érintő fejlesztés is bekerült, amelynek köszönhetően további utcák újulhatnak meg.
Balaicz Zoltán polgármester (a képen jobbra) azt hangsúlyozta, hogy Zalaegerszeget mindig is az arányos városfejlesztés jellemezte. Az elődök példáját követve indították el 15 milliárd forintos kerettel a Kovács Károly városépítő programot, hiszen egy város csak úgy teljesedhet ki, ha minden egyes városrészben megvalósulhatnak kisebb-nagyobb beruházások az ott élők érdekében. Így Gálafejen is folytatódnak az útfejlesztések, melyekre több tízmillió forintot szánnak. Beszélt arról is, hogy a Széna téren tavasszal 64 gyümölcsfát ültettek el, ami nemcsak a helyiek számára volt fontos, hanem Zalaegerszeg klímavédelmi programjának végrehajtása szempontjából is. A gálafeji közösségi gyümölcsös telepítésével együtt már 7168 fiatal fa cseperedik a zalai megyeszékhelyen, ami nagy előrelépés a tavaly meghirdetett 5 ezer darab új fához képest. Mint mondta, ezt a programot is folytatják bízva abban, hogy 2024-re nemcsak az útfejlesztésekkel, de a zöldfelületek arányának növelésével is célba érnek a városban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen