Vezető hírek
Horhosok útja zöld, kék és piros túraútvonalakkal
A turisztikai kínálatnak nemcsak olyan fejlesztések lehetnek részei, mint a megépülő alsóerdei rekreációs központ vagy a Mindszenty-emlékmúzeum, hanem a szabadban való tartózkodás lehetőségéit szolgálók is, fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester. Ilyenek a túraútvonalak, melyek az egészséges életmódhoz kapcsolódóan a mozgás örömét biztosítják a családok, baráti közösség számára. A környék megismerésével nemkülönben erősödik a lokálpatrióta szellemiség, a város iránti kötődés. Mint mondta, ebből fakadt az az ötlet, hogy a városi egyesületek által korábban kijelölt túraútvonalakat intézményesítsék egy olyan háttérrel, mellyel könnyebbé teszi az ide érkező turistáknak és a zalaegerszegi polgároknak ezek bejárását. A Horhosok útja elnevezésű turistaút ezen szándék első megvalósulása, fűzte hozzá.
Három útvonal közül lehet választani, melyek gyalogosan, kerékpárral és futva egyaránt teljesíthetők. A zöld színnel jelölt 8 kilométer hosszúságú, érinti a csácsi-hegyi, a henye-hegyi kápolnát, a Vari-kutat és az Állatsimogatót. A kék a zöldnél hosszabb, 13,9 kilométeres túraút. A piros a leghosszabb szakasz a maga 23,1 kilométerével, érinti Pethőhenyét, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István templom is megtekinthető. Elhalad a Csurgó-kút valamint a Mária-forrás mellett, melynek környéke a medvehagyma lelőhely miatt már régóta kedvelt kirándulóhelynek számít. Útbaigazító táblák segítik a haladást, a hét ismeretterjesztő tábla pedig bővebb információt nyújt a látnivalókról, valamint a terület állat- és növényvilágáról.
Tolvaj Márta alpolgármester azt fűzte hozzá, hogy ez csak a kezdet, hiszen a most átadotthoz 13 másik túraútvonal csatlakozik majd. Köszönetét fejezte ki a munkacsoportnak, melynek tagjai az útvonalak pontos meghatározása mellett egységes arculatot is rendeltek a túraútvonalak jelzéseihez és tájékoztató tábláihoz. Herkliné Ebedli Gyöngyi, a városrész önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy a túraútvonalak pihenőhelyeit szeretnék továbbfejleszteni padok, asztalok kihelyezésével. Közösségi programokat is tartanának az egyes helyszíneken, ezek egyike a medvehagyma-fesztivál lenne. Ugyancsak közösségi célokat szolgál majd a csácsi-hegyi kápolna mellett idén létesítendő új épület.
A sajtótájékoztató a Városmarketing Iroda túrázásról szóló kisfilmjének vetítésével kezdődött, majd a túraútvonalak bejárásával zárult. Ez utóbbin a Zalai Teker(gő)k, a Zalaegerszegi Kerékpáros valamint a Zöldirány Egyesület tagjai kerékpárral, míg az Iron Bodies Futó és Erősítő Egyesület tagjai futva vettek részt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen