Vezető hírek
Kockásliliomok a Parkerdőben
Védett növény, vigyázzunk rá!
A növényt ma már a kihalás fenyegeti a rétgazdálkodás átalakulása miatt, ezért hazánkban védettnek számít. Eszmei értéke az 50 ezer forintot is meghaladhatja.
Zalaegerszeg szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a Parkerdőben minden évben megcsodálhatjuk a liliomfélét; viszonylag még nagy számban nyílnak. A kirándulók kedvelt fotótémája is ezeken a tavaszi napokon e különleges mintázatú növény. Leszedni azonban a védettség miatt tilos.
A mocsári liliom 2016-ban az év vadvirága volt a Wikipédia szerint. Európában, főleg Közép- és Délkelet-Európában található meg, de manapság sajnos már csak szórványosan. Magyarországon a Zalai-dombvidéken, Muravidéken, a Zselicben, a Csereháton, a Bükk-vidéken, a Bodrogközben, a Beregi- és Szatmári-síkságon fordul még elő.
Vigyázzunk rá, hogy évről évre gyönyörködhessünk benne!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon