Vezető hírek
Tisztább ivóvíz 60 ezer fogyasztónak
A beruházást bejelentő sajtótájékoztatón Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos elmondta, az 1960-70-es években épült keleti vízbázis mostanra elöregedett, így ma már nem alkalmas minőségivíz-ellátásra. Az ivóvízhálózat korszerűsítéséhez szükséges összeget a kormány a múlt év decemberében ítélte meg. A közműfejlesztés Zalaegerszeg északi, keleti és déli részét, valamint Bocfölde, Sárhida, Csatár, Zalaszentiván, Zalaszentlőrinc, Alibánfa és Pethőhenye településeket érinti. A beruházás befejezése 2019 nyarán várható, eredményeként egészséges ivóvizet biztosítva a térségben élőknek.
Megkezdődik a keleti vízmű rekonstrukciója Zalaegerszegen
Arnhoffer András, Vigh László, Balaicz Zoltán és Bali Zoltán
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere méltatta, hogy a város jelentős mértékű, százszázalékban vissza nem térítendő támogatást kapott a keleti vízbázis rekonstrukciójára. A 32 kútból ma már csak 26 kút létezik, melyből csak 22 üzemképes. Az ezekből kitermelt víz minősége a vas-, mangán- és ammónia-, valamint metángáz-tartalom tekintetében esetenként túllépi a megengedett határértékeket. Mint mondta, éppen ezért ideje volt, hogy a nyugati vízbázis megújítását követően a keleti vízbázis rekonstrukciója is megvalósuljon. A fejlesztés Zalaegerszeg jelentős részét érinti több környező településsel együtt, hozadékaként évtizedekre biztosítva az egészséges ivóvizet. Kiemelte, hogy a támogatás elnyerése visszaigazolta az önkormányzat, a Zalavíz Zrt. valamint a víziközmű társulás a projekt előkészítésébe fektetett munkáját.
Bali Zoltán, az önkormányzati víziközmű társulás elnöke arról beszélt, hogy a keleti vízbázis korszerűsítése hiánypótló beruházás, mellyel teljessé válnak a megyeszékhelyt érintő fejlesztések, miután a nyugati vízbázis felújítása, valamint a szintén több települést magában foglaló szennyvízhálózat-bővítési projekt már megvalósult. A keleti vízbázis rekonstrukciója során új kutakat és víztisztítókat építenek, továbbá kicserélik a gyűjtő- és ellátó vezetékeket, a tározókat. Hangsúlyozta, a beruházás költséghatékonyabb üzemeltetést is eredményez majd.
Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök vezérigazgatója az új víztisztító megépítésének jelentőségét emelte ki, mely azt szolgálja, hogy a vízellátás mennyiségi és nyomás szempontjából is stabillá váljon. Szólta arról is, hogy a jelenlegi egylépcsős helyett, új háromlépcsős technológiát építenek ki a megfelelő minőségű, hálózatra bocsátott ivóvíz biztosítása érdekében.
A keleti vízmű rekonstrukciója a már megvalósult nyugati felújításával együtt 90 ezer ember számára biztosítja az egészségesebb, tisztább ivóvizet Zalaegerszegen és térségében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Pénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttElkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújításaEgy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény PáterdombonFelszólalt a Fidesz kongresszuson Balaicz ZoltánNemes László festőművész műterem-kiállítása -
rovatunk hírei
Kiállítás Kajos Anna Zsófia alkotásaibólFarkas Ferenc 65 - ünnepi kiállítás nyíltGébArt HáEmZé kiállítás a Gönczi GalériábanNémeth Miklós grafikus tárlata az Apáczai MK-banAdysok festőtábora a Gébárti-tónálZala Vármegyei Tárlat a hangversenyteremben60 esztendős a József Attila KönyvtárCsuti Tibor kiállítása a Panoráma galériábanJótékonysági nap az AquaCityben 2023Tölgyek útja - piros szakasz top 10
Előadóteremmel gazdagodott a zalaegerszegi Science ParkPénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza között