Vezető hírek
Több mint hétezer fát ültettek idén
Befejeződött a 2020-as faültetés, jövőre folytatódik a zöldítési akció
Faültetés a Hock János úton (Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán)
Balaicz Zoltán polgármester 2019 nyarán jelentette be, hogy Zalaegerszegen nagyszabású faültetési program indul, melynek célja, hogy a környezet-és a klímavédelem jegyében 2024-ig ötezer új fát ültessenek el. Az akció hivatalosan 2019. szeptember 26-án indult el a Kertvárosban tizenegy fa elültetésével, majd a város számos pontján folytatódott. A programhoz csatlakozási szándékát jelentette be a tankerület, a szakképzési centrum, az egyetemek, a kórház, a rendőrség, és sok helyi vállalat is - olvasható a polgármester Facebook oldalán megjelent összesítésben.
Az eredeti cél, vagyis az 5 ezer fa 5 év alatti elültetése nagyon gyorsan teljesült, hiszen már most közel 7200 fánál tartanak, így nem túlzás megcélozni, hogy 2024-ig akár 10 ezer új fát is ültethet a közösség 2024-ig. A szakemberek mindig ügyelnek arra, hogy olyan egyedeket válasszanak, amelyek nem allergének, jól tűrik a városi környezetet, és hogy a megnőtt fák koronája nem érje el a légvezetékeket.
A kertvárosi indításkor tizenegy fát ültettek el, majd a övetkezőképpen alakultak a számok:
- Vizslapark: 176 fa
- Arany János utca: 77 fa
- Dózsa György utca: 55 fa
- Sportcsarnok melletti új zöldsáv: 12 fa
- Gébárti-tó környéke: 50 fa
- Parkerdő: 6700 fa
- Gálafej, Széna tér: 64 fa
- Landorhegyi út 16-18.: 10 fa
- Köztársaság út: 26 fa
- Kossuth Lajos utca: 26 fa
- Lőrinc barát utca: 20 fa
- Hock János út: 73 fa
Összesen: 7342 fa
Faültetés a Lőrinc barát utcában (Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán)
Néhány hete a Hock János úti telephelyén a Windoor Design Kft. 73 fát ültetett el, ami szép példájaként annak, hogy a városi faültetési programhoz nem csak a városrészek nem csak intézmények és civil szervezetek csatlakoztak, hanem magánvállalkozások is.
A tervek szerint 2021-ben játszóterek, temetők, a Balatoni út, a Piac tér és a Kispest utca zöldfelületei újulnak meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen