Vezető hírek
Vedd fel és fuss!
Február végén a Gébárti tó partját tisztították meg több mint 20 zsáknyi szeméttől a fiatal sportolók. Néhányan gyermekeiket is magukkal hozták, hogy élő példát mutassanak a környezetszeretet gyakorlati oldaláról.
Szemétszedő futás már Zalaegerszegen is
- Azt gondoltuk, túl sok dolgunk nem lesz, hiszen a város egy kulturált kiránduló helyére jöttünk. De minket is meglepett, az a sok szemét, amit itt találtunk, végül zsák hiányában nem tudtunk mindent felszedni – mondta Hegyi Alexandra, a szervezők nevében.
- Első alkalommal szerveztek ilyent Zalaegerszegen. Kik vettek részt, lesz-e folytatás?
- A Spartan Training Grup, valamint Pálos-Vágvölgyi Krisztina, Karácsony Mária pilátes edzők és csapatuk, valamint tájfutók és a civil környezetvédelem képviselői. Szerettünk volna megnyerni az ügynek minél több külsős embert a sportcsapatokon kívül. Ez lesz a jövőbeni cél.
- Folytatást mindenképpen tervezünk, mindig más, sportolásra is alkalmas helyszínen – tette hozzá Németh Gábor képviselő, boksz klub vezető, edző.
Futás és szemétszedés szerencsés találkozása
- Ezek szerint „divatba” szeretnék hozni ezt a nemes sportágat. Hol lehet értesülni a helyszínekről és időpontokról?
- A közösségi oldalon, Plogging Zalaegerszeg név alatt. A környezetvédelem mellett a sportágakat is szeretnénk népszerűsíteni, amikor tagokkal, edzőkkel ilyen jótékony, jóhangulatú akció keretében lehet megismerkedni – mondta Németh Gábor.- A környezetvédő szemléletformálást pedig jó lenne, ha minél többen felvállalnák sporttal vagy anélkül.
A Gébárti tó híres az itt „sportoló” időnként „területvédő” horgászáról is. Jó idő révén elég sokan kint ültek a vízparton a nevezett akció ideje alatt is. A szemétszedésbe egyelőre még nem kapcsolódtak be. A szervezők még azt is megjegyezték, hogy bár sok a tó partján a kihelyezett szemétgyűjtő, ezek csurig telve voltak. Tehát sokakban megvan a jószándék a szemét elhelyezésre, másokban nagyon nincs. Az arányokról meg csak találgatni lehet. Szintén a jószándék jele az önkormányzat részéről az utóbbi időben kihelyezett új szemetesek magas száma, és hogy vállalták a most összegyűjtött több mint 20 zsáknyi hulladék elszállítását.
Várjuk a folytatást, a minél több résztvevőt és minél kevesebb felszedni valót a következő plogging alkalmával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala