Vezető hírek
Zöldebb lesz a közösségi közlekedés
11 elektromos busz érkezik Zalaegerszegre
Prof. dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter arról beszélt, hogy Magyarországnak újra van autóbuszipara. A négy autóbuszgyártó jelentős hazai hozzáadott értékkel képes előállítani különböző hajtásrendszerű buszokat. Ez azért jelentős, mert a mintegy 8000 ezer autóbuszból 2020-at már lecseréltek, és azt szeretnék, hogy a maradék 6000 autóbusz gyártása is Magyarországon történjen. A miniszter kiemelte, fejlesztésükben, ahogy eddig is, nagy szerep jut a zalaegerszegi járműipari tesztpályának. A magyar kormány vállalása, hogy 2050-re 90 százalékra csökkenti a széndioxid-kibocsátást az 1990-es értékhez képest. Mint mondta, a magyar kormány teljesen komolyan gondolja a karbonsemlegesség érdekében tett uniós vállalásait, melynek a közlekedés az egyik lényegi eleme, és ezen belül az autóbuszok zöldítése. A Zöld Busz Programot éppen ezért a vidéki városok helyi járműparkjának minőségi cseréjét szolgálva indították útjára. Ezt kiterjesztik a 25 ezer főnél kisebb lélekszámú településekre; hamarosan újabb 350 elektromos busz beszerzésére írnak ki pályázatot.
Dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy vállalatuk 60 elektromos autóbuszt vásárolhat hat megyeszékhelyre, ebből 11 kerül Zalaegerszegre (komáromi gyártású BYD Europe B.V. BYD K9UD típusúak). A 60 jármű beszerzési értéke 8,6 milliárd forint, melyből 6,52 milliárd forint az Innovációs és Technológiai Minisztérium valamint a HUMDA Zrt. által koordinált Zöld Busz Program keretében elnyert támogatás összege. Mint mondta, a környezetvédelemre a Volánbusznak egyszerű válasza van, amit bárki meg tud tenni: vagyis szálljon fel a buszra és tegye le a slusszkulcsot.
Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy vélekedett, a zöld buszok révén megvalósuló közszolgáltatás nemcsak újfajta mentalitást jelent a városlakó polgároknak, hanem lehetőséget biztosít arra is, hogy tegyenek a szén-dioxidmentesebb jövőért.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt tette hozzá, hogy a zöld buszok üzembe állításával olyan közlekedési kultúrát szeretnének kialakítani a zalai megyeszékhelyen és az országban, ami maximálisan megfelel a környezetvédelmi szempontoknak is.
A rendezvényen jelen volt Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere és dr. Sifter Rózsa megyei kormánymegbízott is.
A szóló kivitelű, alacsony padlós, kéttengelyes, elektromos meghajtású autóbuszok 30 ülő és 45 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak, egy feltöltéssel – az időjárási körülményektől, útviszonyoktól függően – akár közel 300 kilométert is képesek megtenni. A légkondicionált járművek kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított hellyel, felszállást segítő rámpával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti és vezetéssegítő kamerarendszerrel, valamint USB-töltővel biztosítják az utasok színvonalas és biztonságos kiszolgálását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatásaMájus 25-én gyermeknap a VizslaparkbanDiáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Ifjú polgárőrök avatása a Ganz Ábrahám TechnikumábanA ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás Zalaegerszegen