Vezető hírek
Családi nap a Radnóti-oviban
Aktívan részt vesznek a Páterdomb közösségi életében
A tavalyi nagy siker után szülői kérés volt a családi nap megismétlése, mondta elöljáróban Bíró Veronika intézményvezető-helyettes. Az idén is jól sikerült a program, melynek bevételéből fejlesztéseket szeretnének megvalósítani. A nyáron és a közelmúltban udvari játékokkal bővült az óvoda, többek között az egyensúlyérzet fejlesztését szolgálóval. A megvalósulást az önkormányzati támogatás mellett az intézmény alapítványa tette lehetővé.
A rendezvényen köszöntőt mondott Gecse Péter alpolgármester, aki a településrész és az óvoda közötti együttműködést, jó kapcsolatot hangsúlyozta. Ennek egyik bizonyítéka a páterdombi búcsún rendszeresen fellépő kicsik.
A mostani eseményen is rövid műsorral szolgáltak a gyerekek. A szülők pedig csoportonkénti főzést vállaltak. Bíró Veronika megjegyezte, milyen nagy öröm és jó visszajelzés számukra, amikor a régi ovisok is visszalátogatnak hozzájuk, mint a mostani családi napon is.
De nemcsak családi nap került ennek a hétnek a krónikájába, hiszen az állatok világnapján terápiás kutyák látogatták meg a gyerekeket egy kis közös játékra. A szülök pedig jelentős mennyiségű adományt gyűjtöttek össze az „Együtt egy életen át az ártatlan állatokért” alapítvány javára. Nem kell sokat várni azonban az újabb közösségi megmozdulásra, hiszen Márton napon hagyományos lámpás felvonulással színesítik a páterdombi programokat. Az idén is állítanak majd az intézmény udvarára karácsonyfát és szintén szülői kívánságra a farsangot is nyitottá tették.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai között