Vezető hírek
Gellénházán a gyerekek az elsők
Farkas Imre Józsefné polgármester köszöntőjében elmondta, nagyon vártak már erre a beruházásra, melynek révén a meglévő óvodaépület átalakításával és bővítésével olyan komplett intézményt alakíthattak ki, ami a bölcsődés kortól az iskolakezdésig fogadja a gyerekeket. Óvoda régóta működik a településen, a külön bejáratú bölcsőde létrehozásával pedig eleget tettek az évek óta jelentkező igényeknek. Az önkormányzat a beruházással azon szülőknek, édesanyáknak kívánt kedvezni, akik a kisgyermekek nevelése mellett visszamennének dolgozni. Keresték a pályázati lehetőségeket, míg három éve a TOP-program hozta meg a megoldást. A jelenlegi intézmény létrehozásához az egyik óvodai csoportszobát alakították át bölcsődének. A nevelői szobából elvettek, hogy a három óvodai csoportszoba megmaradjon. Az óvónők, dadák emiatt kisebb helyet kaptak, de mindenkit kárpótol a megszépült intézmény, ami egy tágas és világos tornaszobával is bővült. A belső helyreállítás során újra burkolták és festették a helyiségeket, valamint felújították a vizesblokkokat.
A polgármester hozzátette, menet közben több probléma jött elő, többek között az, hogy a meglévő villamoshálózat már nem biztonságos. Új hálózat kiépítését nem tartalmazta a pályázati kiírás, így az elnyert 58 millió forintos támogatásból nem tudták fedezni a kivitelezés 85 millió forintra növekedett végösszegét. Az önkormányzat ezért 27 milliót tett hozzá saját költségéből. Kiemelte: úgy gondolták, kötelességük olyan intézményre áldozni, ahová gyerekek járnak. Utak, járdák helyreállítására is fordíthatták volna az önerőt, de a gyerekek biztonsága, elhelyezése, nevelése az elsődleges, mindent felülíró szempont.
Tóth Tibor önkormányzati képviselő, Vigh László, Pirzsókné Lóránt Emília és Farkas Imre Józsefné az újonnan kialakított bölcsődei részben
Az ünnepélyes átadáson Vigh László országgyűlési képviselő gratulált a település vezetőinek, mert fontosnak tartották, hogy plusz pénzt áldozzanak a felújításra. A bölcsődés és óvodás korú gyermekek így valóban megfelelő körülmények között tölthetik napjaikat az intézményben.
Az ünnepség végén kollégái és a szülői munkaközösség tagjai köszöntötték Pirzsókné Lóránt Emília intézményvezetőt, munkába állásának 25. évfordulója alkalmából.
A szülői munkaközösség és a Földgázszállító Zrt. jóvoltából egy csúszda is helyet kapott az óvoda-bölcsőde udvarán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen