2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Bővült a kerékpárút-hálózat

2013. szeptember 13. péntek, 16:24
Címkék:

Újabb szakaszokkal bővült a zalaegerszegi kerékpárút-hálózat. Az önkormányzat 2011-ben nyert közel 180 millió forintot a "hiányzó kerékpárút-kapcsolati elemek létrehozása" című projekten. A beruházás során több lépcsőben épültek ki azok az új szakaszok, melyek a már meglévő bringautakat kötik össze egymással. A projekt zárórendezvényére a Göcseji úti friss szakasz szomszédságában, a Rózsák terén került sor.

bringaut 1

Új kapcsolati elemek

Vigh László országgyűlési képviselő úgy látja, hogy a hosszú távú cél az, hogy minden munkahelyre, minden oktatási intézménybe el lehessen jutni kerékpárral. A jövőben is dolgoznak azon, hogy Zalaegerszeg fejlődhessen a környezettudatos közlekedés terén.

Gyutai Csaba polgármester a Göcseji úti szakasz átadása kapcsán, a program zárásaként elmondta: néhány évvel ezelőtt az önkormányzat azt a célt tűzte ki, hogy minden peremkerületből megközelíthető legyen a belváros két keréken. Ez az elképzelése többé-kevésbé megvalósult, ám kisebb hiányosságok még vannak. Mint fogalmazott: örül, hogy a kerékpározás egyre népszerűbb a városban. Nemcsak a sportolni, hanem a közlekedni vágyók is egyre nagyobb számban pattannak két kerékre, ami pozitív változás. A biciklizés egyfajta szokás, ha úgy tetszik divat, vagyis a mindennapi élet része lett - fogalmazott a polgármester.

bringaut 2

A két éve tartó projekt részeként négy ütemben fejlődött a belvároshoz csatlakozó kerékpárút-rendszer. Tavasszal készült el a Köztársaság úti szakasz, illetve a Vizslapark - Kisfaludy út - Kossuth utca nyomvonal. Augusztus végére befejeződött a Göcseji úti kerékpárút, a landorhegyi Déryné utcában pedig a sávot választottak le a biciklivel közlekedők számára.

A város kerékpárút hálózatának hossza az új szakaszokkal megközelíti a 16 kilométert.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK