Göcseji Múzeum

kultúra
Zoób Kati kiállítás a múzeumban
Zoób Kati divattervező eddigi pályafutásának állít emléket a Repertoár – Az ellentétek harmóniája című kiállítás, mely csütörtök délután nyílt meg a Göcseji Múzeumban.

kultúra
Tulipános kút az 1985-ös plaketten
Egy emlékplakett-csoportot állítottak ki a Göcseji Múzeum munkatársai a Hónap műtárgya sorozat legújabb állomásaként. A különleges érmékkel Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá nyilvánításának évfordulójára (1885. május 13.) emlékeznek. Az addigi városbírók helyett ekkor választották meg elődeink a város első polgármesterét, Kovács Károlyt.

kultúra
Polgármesteri protokoll nyakkendő-sztorikkal
Az egykori polgármester nyakkendőiről, külföldi delegációktól kapott ajándéktárgyakról és fogadásokon fogyasztott különleges ételekről is szó esett többek között a Göcseji Múzeum Protokoll és diplomácia című kiállításának záróeseményén, melynek vendége dr. Gyimesi Endre volt. A rendhagyó tárlatvezetésen Béres Katalin történész kérdezte a volt politikust, aki 1994-től 2010-ig vezette a várost, egy ideig pedig országgyűlési képviselő, majd miniszteri biztos is volt.

egyszervolt
Zalaegerszeg nevezetes személyiségei
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutatták be a Zalaegerszegi Füzetek várostörténeti kiadványsorozat 18. számát. A kötet a 2021-es „Zalaegerszeg nevezetes személyiségei a 19-20. században” című tudományos konferencia előadásait tartalmazza, bővített változatban. A könyv – melynek kiadója a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány volt – ugyanezzel a címmel látott napvilágot, Kiss Gábor főkönyvtáros szerkesztésében.

egyszervolt
Bikás tál, padlóváza, likőrös-készlet
Porcelánok és kerámiák kerültek terítékre a IV. és egyúttal szezonzáró Múzeumi kerengő című rendezvényen. A Göcseji Múzeumban rendezett sétán hat tárgyat, illetve tárgyegyüttest láthatott a közönség, melyhez hat különös történet társult.

közélet
Új típusú irányítás a múzeumnál
A városi képviselőtestület legutóbbi ülésének legfontosabb döntéseiről számolt be a ZEGINFO keretében Balaicz Zoltán polgármester. Átalakul a múzeum vezetése, a város új díszpolgára pedig dr. Palkovics László lesz.

egyszervolt
Először láthatók a szentgróti zsidó kegytárgyak
A holokauszt magyarországi emléknapja (április 16.) alkalmából egy tóravért és egy tóramutató került a hónap műtárgyaként a polgármesteri hivatal aulájában látható vitrinbe, a Göcseji Múzeum jóvoltából.

egyszervolt
A zalai pálos monostorok nyomában
Közösségi kezdeményezésre 2016-ban indult meg Zala megyében a pálos emlékek régészeti feltárása. Az ásatások eddigi eredményeiről és a közösségi régészettel kapcsolatos kérdésekről, Havasi Bálint régész, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese és Simmer Lívia, az intézmény régészeti osztályának vezetője számolt be a közelmúltban.

egyszervolt
Velocipéd és robogó gyertyafényben
Hajó, vasút, velocipéd, motor, bérautó, sőt a római kori Borostyánkő-út is szóba került a Múzeumi Kerengő legutóbbi rendezvényén. A Göcseji Múzeum harmadik alkalommal hirdette meg a gyertyafényes, rendhagyó tárlatvezetést, mely ezúttal a közlekedésről szólt.

népies
Húsvéti jelképek a vitrinben
A húsvét szimbólumai kerültek a polgármesteri hivatal aulájába a Göcseji Múzeum munkatársainak jóvoltából. A Hónap műtárgya sorozat keretében ezúttal képeslapokat és szentképeket állítottak ki a vitrinbe.

kultúra
Együttműködés Bagod és a Göcseji Múzeum között
Nagyon régi, és kiváló munkakapcsolat van Bagod község önkormányzata és a Göcseji Múzeum között. Ennek részleteiről beszélt Sipos Ferenc polgármester és dr. Kostyál László múzeumigazgató, amikor a sajtó nyilvánossága előtt együttműködési megállapodást írt alá.

oktató
150 éves a Petőfi-iskola
A Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. A jubileum alkalmából a nagy múltú zalaegerszegi intézmény színes ünnepségsorozatot szervez, amely iskolatörténeti kiállítással és sajtófotó-tárlattal vette kezdetét a meghívott nyugdíjas pedagógusok körében.

kultúra
Kerek évforduló tanulmánykötettel
Legtöbben művészettörténészként ismerik, pedig régész-művészettörténész szakos egyetemi hallgatóként érkezett egy zalai ásatásra negyven évvel ezelőtt. Aztán hamarosan a Göcseji Múzeum pályakezdő művészettörténésze lett. Később az intézmény igazgatóhelyettese, 2020-tól pedig igazgatója.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
zöldgazdaság (1), Red Hot Run (1), Apáczai Csere János Művelődési Központ (242), Piroska csárda (4), kenyérfesztivál (3), munkacsoportülés (1), Szigliget túra (1), Caitlin Jones brit nagykövet-helyettes (1), Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete (4), Megyeháza Klub (3), Alsópáhok (15), Kanizsai Kutyás Szabadidő- és Sportegyesület (3), Pitvari szívritmuszvavar (1), Szényi Krisztina kommunikációs munkatárs (1), Moveland Mozgásműhely (8), Festetics-örökség program (1), Oktatóépület (1), Autóipari Próbapálya Zala Kft. (4), Kocsor Ház (1), Textilművészet (2)