Archivum
Rügyfakadásra előbújnak a szeplők
A tavasz érkezését csalhatatlanul jelzik az előbújó szeplők és májfoltok. Mire ügyeljenek azok, akiknek bőrén ilyen festékzavarok vannak, és milyen módszerekkel halványíthatjuk a foltokat? Tavasszal a nap állásszögének következtében a mi éghajlati viszonyaink között éri a legtöbb ultraibolya (UV-B) sugárzás a Föld felszínét. Nem mindegy tehát, hogy testi adottságainkat figyelembe véve milyen mértékű sugárzásnak tesszük ki magunkat.
Szeplő: enyhe festékzavar A legenyhébb és a leggyakrabban látható festékzavar a bőrünkön a szeplő. Az érzékeny bőrűeken már hároméves kor körül megjelenik, és a második, harmadik évtizedig minden tavasszal vagy a túlzott napozást követően válik láthatóvá. A szeplő fél centinél kisebb átmérőjű, kerek, olyakor elmosódott szélű, sárgásbarna, néha sötétebb folt. Jellemzője a szimmetrikus megoszlás az orron, a homlokon, a vállakon, a felkarokon és a test más részein is. A foltok nem emelkednek ki a bőr felszínéből, csupán a színeltérés látható. A kialakult szeplők az ősz kezdetéig nem változnak, viszont a tél folyamán elhalványodnak, és alig láthatóvá válnak. Sokféle állapot eredményezhet májfoltot
A májfoltok a napfény hatásának kitett bőrfelszínen, főleg az orcákon, az orrnyergen, a homlokon, az ajkak körüli területeken a bőrben felszínesen és egyenletesen szóródott, kezdetben halványbarna, majd idővel egyre sötétebb foltok. Gyakran fogamzásgátlót szedő nőkön vagy a terhesség során jelennek meg, ilyenkor a megváltozott hormonrendszer áll a háttérben, de genetikai tényezők is szerepet játszanak a kialakulásukban. Ezen kívül bizonyos anyagcsere-betegségek, hormon termelő daganatok, gyógyszerek, kozmetikumok, idült bőrgyulladás is idézhet elő ehhez hasonló tünetet. Bizonyos jóindulatú pigmentált bőrelváltozások is hasonlíthatnak a májfolthoz, melyekből azonban később valódi rosszindulatú daganat is kialakulhat. Mivel az adott elváltozás megítéléséhez szükséges a kóreredet pontos tisztázása, ezért a diagnózis felállítását mindig bízzuk szakorvosra.
Megelőzés, halványítás
Tudnunk kell, hogy a szeplők és a májfoltok csupán a megjelenésünket zavarhatják, egyéb kellemetlenségekkel, következményekkel nem járnak. Azonban ha enyhíteni szeretnénk rajtuk, ne járjunk szoláriumba (ami egyébként is rendkívül káros) és mindenképpen használjunk magas faktorszámú (50 SPF), gyógyszertárban kapható, jó minőségű fényvédő krémeket már az első tavaszi napsugarak megjelenésétől, hiszen ezek nem csak a pigment foltjainkat halványítják, de a bőrdaganatok megelőzésében, sőt a bőrünk öregedésének megakadályozásában is segítenek. Jó lenne, ha a szülő ismerve a saját bőrtípusát, már kisgyermekkortól óvná a gyermekének bőrét ilyen módon.
(Forrás: www.oxygenmedical.hu)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10