Szálinger Balázs így élt a 80-as években

 Emlékek és emlékek hiánya a szubjektív tárlatvezetésen

Az Alsópáhokon és Keszthely vonzáskörzetében felnőtt (és némi kitérők után jelenleg is ott élő) szerző éppen gyermekkorát töltötte a tárgyalt évtizedben. A kiállítás egyes részeinél így gyermekkori élményeit idézte fel, vagy éppen az emlékek hiányáról beszélt. Hiszen, mint azt mindjárt a kiállítás elején – a helyi, országos és a nagyvilágban zajló legfontosabb történeti eseményeket felsoroló falnál – elárulta: neki ezekből a fontos dolgokból szinte semmi nem maradt meg.

Ő élte mindennapi életét: óvodába, majd iskolába járt, „bandázott” a többi gyerekkel, járta a szőlőhegyeket, fürdött a pacsai tóban, szóval teljesen más dolgok foglalkoztatták. Emiatt az emlékei is mások. Persze tisztában van azzal, hogy a felsorolt – ma már történelmi – események adták a korszak keretrendszerét.

A versekkel és az irodalommal való első találkozása sem volt különleges; pont olyan volt, mint bármelyik másik gyereké, akinek olvastak otthon, vagy tanult az iskolában. A 80-as évek gyermekszobáját bemutató résznél elmondta, hogy a szekrényre ragasztott matricák és a fémből készült kisautók nála is megvoltak, de legója például nem volt. Commodore számítógépet is csak jóval később kapott, miután már lecsengett a láz.

Az értelmiségi család nappalija szekcióban megemlékezett a korabeli divatos bakelitlemezekről, (Abba, Boney M., Modern Talking) bár ezeket nem találta a tárlaton látható lemezek között, viszont az István a király szerinte is a korszak egyik ikonikus darabja (és műve). Mint ahogy az erdélyi népművészeti tárgyak gyűjtése is divat volt ekkoriban az értelmiség köreiben.

Alsópáhokon nem volt aerobik-láz

Érdekességképpen elmondta, hogy Alsópáhokon nem volt játszótér (a kiállítótérbe került egy jellegzetes példány), mert falun kevéssé volt értelme, hiszen annyi minden mással lehetett a szabadban játszani. A vezetés során az is kiderült, hogy a falusi értelmiségi család élete, szokásai, kulturális fogyasztása sok esetben eltért egy városiétól. Más újságot, könyveket olvastak, másfajta zenéket hallgattak. Náluk az aerobik-láz sem terjedt el a településen, és arra sem emlékszik, hogy szülei rajongtak volna a beat-vagy rockzenéért, pedig az ő korosztályukat találta meg először ez a műfaj.

Szálinger Balázs azt is mondta, hogy mivel a Balaton mellett éltek, a Balatonra nem nagyon jártak fürdeni („minek, hiszen az ott van”). Nem volt benne semmi különleges. A pacsai tó nagyobb kihívás és izgalom volt. Nála a kempingezés is kimaradt; a „Zimmer frei”-ek és a német vendégek világát persze ismeri, hiszen gyerekként, mint érdekességet sokszor megleste társaival (főleg ami a kempingszékeket illeti). A kiállításról hiányolta egyébként a szőlőhegyek, présházak miliőjét. Szerinte annak tárgyi emlékei nagyon is meghatározó elemei a korszaknak. Ebből merítkező Szőlőszínház című versét hozta el a tárlatvezetésre, de egy Kistolmácsról szóló költeményét is felolvasta.

Ami a Szálinger családot sem kerülte el, az a Trabant, és az évtized végének Gorenje-láza. Ők nem hűtőszekrényért, hanem egy ITT Nokia videómagnóért ugrottak át a határ túloldalára. Meg persze kellő mennyiségű „nyugati” csoki és kávé is került a csomagba hazafelé.