Archivum
Madarak, fák, diákok
Az Ökováros Zalaegerszeg program részeként a helyi általános iskolák felső tagozatosainak rendezett játékos akadályversenyt a feladattal megbízott Eötvös-iskola.
Öt iskolából érkeztek nevezések a versenyre, mely részben a házigazda iskola, részben az alsóerdei sportpálya területén zajlott.
- Fontos a környezet, a leggyakoribb fák, madarak, élőlények ismerete. A játékos feladatok és a szakértő közreműködőkkel történő beszélgetések, bemutatók során ebből minél többet igyekeztünk átadni, tudatosítani - mondta Járiné Lévai Marianna tanárnő, a verseny szervezője.
Minden résztvevő kisebb ajándékban részesült, a dobogósok pedig külön elismerést kaptak, melyet a városi önkormányzat ajánlott fel. Az akadályokat végül is a landorhegyis diákok vették legjobban, ők kerültek ki győztesként. De minden résztvevő számára élményt jelentett a nap, ahol többek között közreműködött az orosztonyi Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány is, madárbemutatóval.
A versennyel egy időben a jeles naphoz kapcsolódó, egy hétig látható rajzkiállítás nyílt az Eötvös-iskolában az alsós tanulók közel 500 alkotásának felhasználásával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában