Archivum
Telt ház a wellness hotelekben
Telt házzal üzemelnek az év utolsó napjaiban a szállodák, wellness hotelek a Zala megyei fürdővárosokban, a szálláshelyek közel kilencven százalékát belföldi vendégek foglalták le - mondták el a szállodavezetők az MTI megkeresésére csütörtökön.
Telt házra számítanak többek között Hévízen, a Hotel Spa-ban; a foglalások szerint a vendégek 70 százaléka magyar, de orosz és német turisták is érkeznek - közölte az MTI-nek Fodor Edit szállodavezető. A négycsillagos szálloda karácsonykor is teltházzal üzemelt, de akkor lényegesen több volt az osztrák és a német vendég.
A szállodák a szilveszteri programokkal elsősorban a 45-55 éves korosztályt célozzák meg - közölte az egyik szállodavezető. Gálavacsorával, különleges fogásokkal, italszigetekkel készülnek az év utolsó napjára. Sztárvendégek lépnek fel, zenés, táncos produkciókat mutatnak be, mikromágusok varázsolnak az asztaloknál. Dunántúli zenekarok húzzák majd a talpalávalót, az éjfél után pedig pezsgős koccintás, tűzijáték, büfé, tombola lesz a program.
(Forrás: MTI)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában