Archivum
Nemzetközi raktárbázis épül Letenyén
Közel félmilliárd forint európai uniós támogatást nyert a Müller Drogéria Magyarország Bt. a Letenyén készülő nemzetközi logisztikai központjának építésére, ahol mintegy 300 embert foglalkoztat majd a társaság. A német drogérialánc ulmi központja az MTI megkeresésére szerdán közölte: egyelőre nem tud pontos információt arról, hogy mekkora összegű európai uniós támogatást kaphat a zalai beruházásához. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján ugyanakkor már olvasható, hogy a társaság tevékenységének fejlesztésére, új raktárcsarnok építésére, eszközbeszerzésre és munkahelyteremtésre 458 millió forintos támogatást nyert az Európai Regionális Fejlesztési Alapból.
(a fotó illusztráció)
Közel félmilliárd forintot nyert a Müller a logisztikai központ létesítésére
A támogatási arány 18 százalékos, vagyis mintegy 2,5 milliárd forintos beruházást valósít meg a Müller a magyar-horvát határon.
A vállalat tavaly decemberi tájékoztatása szerint a novemberben kezdődött beruházás során 18 ezer négyzetméteres raktárbázist építenek közvetlenül az M7-es autópálya és a magyar-horvát határátkelő melletti területen. A tervek szerint 2012 közepétől már innen látják el áruval a magyarországi, horvátországi és szlovéniai üzlethálózatot.
A társaság az MTI-vel ezzel kapcsolatban annyit közölt: összesen mintegy 300 szakképzett logisztikust, illetve logisztikai területen foglalkoztatandó munkatársat keresnek Letenyére. A leendő munkavállalókat a Budapest mellett jelenlegi is működő raktárbázison képzik ki, hogy Letenyén, a logisztikai központ elkészülte után azonnal megfelelően képzett személyzetet tudjanak foglalkoztatni.
Az 1953-ban alapított Müller 2007 óta van jelen Magyarországon. Honlapja szerint Európa hét országában mintegy 26 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Németországban 481, Ausztriában 50, Svájcban 41, Magyarországon 34, Szlovéniában és Horvátországban 14-14, Spanyolországban pedig 9 üzletet működtet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban