Archivum
Több lesz a virág a városban
A korábbi évekhez képest hirtelen jött a tavasz, a meleg illetve csapadékos időjárás. Ezért már egy hónappal előbb, márciusban elkezdték a füvek kaszálását. Van olyan városrész, például a belvárosi területek, ahol már négyszer kellett kaszálniuk a Városgazdálkodási Kft. munkásainak. Mint Nagy András, a társaság ügyvezetője elmondta, a szokásosnál előbbre tartanak a munkálatokkal, és a lakóközösségek többsége is befejezte már a környezete rendbetételét.
VG Kft. stratégia: a közösségek bevonása a programokba
A közhasznú munkások foglalkoztatása is megkezdődött, közel harminc dolgozó munkáját koordinálják. Olyan területeket is tisztítanak az idén, mint a buszvárók és környékei, régi plakátoktól szabadítják meg a felületeket, szemetet szednek, söpörnek, egyszóval mindent csinálniuk kell a külön brigádba szerveződött csapatnak.
– A megszokott tavaszi munkálatokon túl az idei évben a tevékenységünk kibővült a zalaegerszegi zöldövezeti stratégia első ütemének megvalósításával. Ennek keretében a belvárosi, frekventált helyen található zöldfelületek kerülnek megújításra: a Széchenyi, Kossuth és Európa téren. Virágosabbá, színesebbé válnak ezáltal a korábbi zöldfelületek, a Kossuth téren például hatszáz tő rózsát ültettünk ki – tájékoztat Horváth Zsuzsanna tájépítő mérnök.
– Jóval nagyobb számban kerülnek ki egynyári növények, az elmúlt évihez képest nyolcezer négyzetméterrel nagyobb területen virágosítunk a városban. Szintén a stratégia részeként több körforgalmi és egyéb utak menti zöldterület is felújításra kerül. Kiemelten kezeljük a kertvárosi templom környékén a zöldfelület felújítását.
Horváth Zsuzsanna beszámolt arról is, hogy a városháza előtti tér rendezésére hallgatói tervpályázatot írt ki az önkormányzat és a Városgazdálkodási Kft. a Corvinus Egyetem tájépítő-mérnök szakán tanulóknak. Fontosnak tartják a fiatalok bevonását a tervezési munkába. Mint mondta: stratégiájuk és minden idei megmozdulásuk mottója a „közös cselekvés”. Hogy a lehető legtöbb projektbe az érintett közösségeket bevonják, a kivitelezésben és a fenntartásban is számítanak a zalaegerszegi közösségekre.

– Ennek szép példája volt múlt szombaton a közös tisztasági akció megszervezése. Civil szervezetek, cégek, önkéntesek együtt takarították a belvárost, készülve az Egerszeg Fesztiválra – folytatta Nagy András ügyvezető. – A köztisztasági akció – amely egy tudatformáló, jó hangulatú esemény volt – valamennyi szervezőjének és résztvevőjének köszönjük a közreműködést.
S ha már Egerszeg Fesztivál, a VG Kft. munkatársai a rendezvény ideje alatt a polgármesteri hivatal melletti standjukon várják az érdeklődőket, akik átvehetik a pályázati kiírást „A virágos Zalaegerszegért” versenyre. A pályázat benyújtásának határideje: 2011. július 15.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés