Kötetbemutató

olvass!
Tengernyi sztori Horvátországról
Nemcsak a tengerpartról, hanem Zágráb környékéről, Szlavóniáról, Muraközről is szól többek között Mihovics József író, újságíró „Tengernyi nosztalgikus történet” című kétnyelvű kötete.

egyszervolt
Kötetben a pölöskei vár története
A pölöskei vár legkorábbi időszakától kezdve, a török koron át a Széchényiekig, majd az erődítmény pusztulásáig (18. század) foglalja össze a Zalai kismonográfiák sorozat 11. száma a szóban forgó település egykori várának múltját.

egyszervolt
Zalaegerszeg nevezetes személyiségei
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutatták be a Zalaegerszegi Füzetek várostörténeti kiadványsorozat 18. számát. A kötet a 2021-es „Zalaegerszeg nevezetes személyiségei a 19-20. században” című tudományos konferencia előadásait tartalmazza, bővített változatban. A könyv – melynek kiadója a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány volt – ugyanezzel a címmel látott napvilágot, Kiss Gábor főkönyvtáros szerkesztésében.

kultúra
Kerek évforduló tanulmánykötettel
Legtöbben művészettörténészként ismerik, pedig régész-művészettörténész szakos egyetemi hallgatóként érkezett egy zalai ásatásra negyven évvel ezelőtt. Aztán hamarosan a Göcseji Múzeum pályakezdő művészettörténésze lett. Később az intézmény igazgatóhelyettese, 2020-tól pedig igazgatója.

olvass!
Lakótelepi ködlovagok történetei
Deák+kert könyvek néven könyvsorozatot jelentet meg a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, illetve a hozzá kapcsolódó irodalmi portál. A Deák+kert több mint négy éve van jelen a világhálón, a jövőben az internetes magazinhoz kapcsolódó szerzők műveit kötet formájában is kiadnák.
versláb
Lélektisztító könyvbemutató
Valódi csodában, lelki élményben részesült, aki ellátogatott a József Attila Városi Tagkönyvtár karácsony előtti könyvbemutatójára. Gaál Zsuzska pedagógus, meseterapeuta, asztrológus első verses kötetét ismertették meg a szép számú érdeklődővel.

kultúra
Képes album Bedő Sándorról
A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben egy hónappal ezelőtt megnyílt, In Memoriam Bedő Sándor című kiállítás zárásaképpen mutatták be azt a képes albumot, mely a képzőművész pályafutását és legfontosabb műveit foglalja össze.
olvass!
Megjelent Péntek Imre önéletrajzi kötete
Az Országos Könyvtári Napok keretében a József Attila Tagkönyvtár vendége volt Péntek Imre József Attila-díjas költő, akivel Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténész beszélgetett, a 80 éves író legutóbb megjelent, „Elpergő évek” című önéletrajzi könyve megjelenése kapcsán.

olvass!
Őszi lapszám- és kötetbemutató
Kötet- és lapszámbemutatóval indította az őszt a Pannon Tükör folyóirat. A kulturális estet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezték meg a közelmúltban.

egyszervolt
Holokauszt-trauma és 1956 egy családtörténetben
Két Genfben élő magyar férfi találkozik egymással a svájci városban az ezredforduló környékén. Gyorsan kiderül: mindkettőjük zalaegerszegi kötődésű, zsidó származásuk miatt pedig mindegyikük családjának van némi köze a 20. század tragikus eseményeihez. A holokauszthoz, az 1956-os forradalom bizonytalan időszakához, de az emigráció kérdéséhez is. Nem csoda, hogy hamar összebarátkoznak.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Közlekedik a család (1), Németh Péter múzeumigazgató-helyettes (1), Jog (7), Strandnyitás (2), Deák Ferenc Általános Iskola (2), Nagykanizsa , Csónakázó-tó (24), tréning (6), Festetics Kristóf Általános Iskola (1), Zalaszentgróti Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde, (2), kulturális koncepció (2), Dancs Zoltán Szilveszter (1), BalatonArt (1), Helyi értéktár (4), Nök kékben (1), Komplex rehabilitációs részleg (1), Zeppelin koncert (1), Esszénus Egyházzal közös adventi Istentisztelet (1), Karácsonyfa díszítés (13), dr. Szarka Lajos (1), Lakópark (1)