2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Két keréken Teskánd és Bagod között

2015. szeptember 12. szombat, 16:45
Címkék:

Átadták a Teskánd és Bagod között létesített 4,1 kilométeres kerékpárutat. A felhagyott vasúti töltésen épült meg az új biciklis úttest, amely keresztülhalad a Zala folyó és annak holtágán átvezető felújított hídon. A Zala-völgyi kerékpárút újabb szakaszán a teskándi sportpályától Bagodon keresztül Zalalövőig lehet immár egyvégtében kerékpározni.

kerekpar teskand2

Az első ütemben a bagodi vasútállomástól épült meg az 1,5 kilométeres szakasz, míg a második ütemben a teskándi 2,6 kilométeres szakasz készült el. A beruházást konzorciumban valósították meg a települések.

Az átadási ünnepségen Sipos Ferenc, Bagod polgármestere méltatta a beruházás megvalósítását, kiemelve Mogyorósi József, volt bagodi polgármester és Tóth István Jánosné teskándi polgármester munkáját. Vigh László országgyűlési képviselő a kerékpár feltalálásának történetét idézte fel. Beszélt a kerékpározás egészségmegőrző szerepéről, a kerékpárutak településeket összekötő jelentőségéről. Mint mondta, azon dolgoznak, hogy kerékpáros összeköttetés létesüljön választókerülete három városa, Lenti, Zalalövő és Zalaegerszeg között.

kerekpar teskand3

Tóth István Jánosné, Teskánd polgármester köszönetet mondott a volt bagodi polgármesternek és valamennyi közreműködőnek azért, hogy a két település között megépülhetett a három méter széles korszerű kerékpárút. A három méter széles korszerű kerékpárúton a helyiek és a turisták biztonságosan tudják megközelíteni a településeket. Az új szakasz továbbá kapcsolatot teremt a megyeszékhely és a közelmúltban a nyugati határszélen kijelölt EuoVelo európai túrakerékpáros utak nyomvonala között.

A beszédek után Vigh László kerékpáros ügyességi bemutatójának lehettek szemtanúi az ünneplők, az országgyűlési képviselő a nyergen háttal ülve tett meg jó néhány métert. A kerékpárút Bagod-teskándi csatlakozásánál tartott kis ünnepség után mindenki kerékpárra szállt, és elkerekezett a hídig. Itt a két polgármester és az országgyűlési képviselő hordót gurított át, felavatva az új kerékpáros hidat. Innét a teskándi sportpályáig vezetett útjuk, ahol kerékpáros fórummal és vidám hangulatú összejövetellel folytatódott az átadási ünnepség, melyen megvendégelték a két település lakosságát.

Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere érdeklődésünkre elmondta, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a megyeszékhely és Bagod közötti kerékpárút a TOP program révén épülhet meg a jelenlegi uniós ciklusban..

A beruházás költségvetésére Teskánd önkormányzata 173,3 millió forint, míg Bagod önkormányzata 105,8 millió forint támogatást nyert a Közlekedési Operatív Program keretén belül. Önerőt nem igényelt a projekt megvalósítása, azt száz százalékban az Európai Unió és magyar kormány támogatta.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK