Közélet
Nem épül a Landorhegyen sportközpont
Nem támogatja a zalaegerszegi önkormányzat a Honvédelmi Sportközpont landorhegyi megvalósítását, új helyszínre tettek javaslatot. A városnak fontosak a fejlesztések, de nem minden áron – tájékoztatott a legutóbbi közgyűlést követő sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester.

közélet
Oktatási rendszerváltásra van szükség
Beszéljük meg! címmel új közéleti rendezvénysorozat indult. Az esemény célja, hogy civilek és politikusok kötetlenül beszélgethessenek egymással olyan fontos, aktuális témákról, amelyek mindannyiunkat érintenek és befolyásolják mindennapi életünket.

egyszervolt
30 éve, októberben
Csak egy kis visszaemlékezés… Hogyan kezdődött? Nem ment könnyen, - ezt válaszolja szinte mindenki, akivel a rendszerváltoztatás éveiről, a tanácsi rendszer utáni önkormányzatiság kialakulásáról beszélgetünk. Az első közgyűlés tagja lett, majd alpolgármestere Müller Imre (MDF).

közélet
Tervezés alatt a Zalaegerszeg–Körmend közötti kétszer kétsávos gyorsforgalmi út
2019-ben született döntés arról, hogy az M7-es autópálya és Zalaegerszeg között 170 milliárd forintos ráfordítással már épülő M76-os kétszer kétsávos gyorsforgalmi utat Zalaegerszegtől észak-nyugati irányban, körmendi kikötéssel fogják majd tovább vezetni.
Jobbik: Sorosról lehet konzultálni, a tömegközlekedésről nem
Fű alatt vitték véghez a Volánbusz járatainak ritkítását azokon a területeken, ahol a MÁV „megfelelő” vasúti közlekedést tud biztosítani az utasoknak. A változtatás Zala megyét különösen súlyosan érinti, a megye és Budapest közötti autóbuszos járatok nagy részét törölték augusztus 1-jétől. Minderről azonban sem a buszvezetőket, sem az utazóközönséget nem kérdezték meg előzetesen - hangzott el a Jobbik zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.
Megvan a Zalaegerszeg-Rédics vasútvonal felújításának tervezője
A Ring Mérnöki Iroda Kft. tervezheti meg a Zalaegerszeg-Rédics vasútvonal felújítását, 1,2 milliárd forintért- adta hírül Facebook-oldalán Balaicz Zoltán polgármester.

közélet
Kilencven évesen is aktív
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték dr. Marx Gyula orvost, volt országgyűlési képviselőt, a város díszpolgárát. Balaicz Zoltán polgármester és dr. Kovács Gábor címzetes főjegyző otthonában kereste fel az ünnepeltet. Az eseményen a sajtó is részt vett.

közélet
Most egy új helyzet van
Az első intézkedést március 9-én jelentette be Zalaegerszeg polgármestere. Balaicz Zoltán akkor arról tájékoztatott, hogy elmaradnak a március 15-i városi ünnepségek. Mint lapunk érdeklődésére elmondta, ekkor kezdődtek a járványügyi intézkedések egyes lépései.

közélet
Rossz sebességmérő, kevés gyalogátkelő
Az ez évi közmeghallgatásra is számos észrevétel érkezett levélben, telefonon vagy éppen e-mailban. Ezekre a polgármesteri hivatal illetékes szakosztályai válaszolnak, illetve válaszoltak az elmúlt napokban. A beérkező kérdések között tallóztunk.
olvass!
Korhatártalanul Endrei Judittal
Endrei Judit, egykori tévés személyiség volt a vendég a József Attila Városi Könyvtárban. Iványi Ildikó beszélgetett a kortalanság titkairól a sokoldalúan aktív közéleti személyiséggel, aki az élő beszéd után az írást választotta kommunikációs csatornának a közönség felé.

közélet
Ismét Kapocs Budapesten
A már hagyományos összejövetelen a Zala megyéből, Zalaegerszegről elszármazott polgárok, a szülővárosukhoz máig kötődő ismert közéleti személyiségek – üzletemberek, tudósok, művészek – találkoztak a megye és a város vezetőivel.

közélet
Ismét Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere
A zalaegerszegi önkormányzati választásokon 44 százalékos volt a részvételi arány (összesen 20864 választópolgár jelent meg a szavazáson.) A polgármesteri választást Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) nyerte (82 százalékos feldolgozottságnál 70 százalékkal), mögötte 23 százalékkal Keresztes Csaba, a Tiéd a Város Egyesület jelöltje végzett.
Külpolitikáról, békéről a KÉSZ rendezvényen
A nemzetközi humanitárius kapcsolatokért felelős miniszteri biztos, dr. Juhász Hajnalka (KDNP) országgyűlési képviselő volt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportjának a vendége.

közélet
A szívsebészeti ügyről pro-és kontra
A Tiéd a Város Egyesület a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szívsebészeti osztálya körül kialakult helyzetről, az osztályvezető főorvos, dr. Alotti Nasri felmondásáról és távozásáról tartott sajtótájékoztatót a közelmúltban az egészségügyi intézmény mellett, Kinek hiszünk? címmel.

közélet
Huszonöt év képviselői munka
Jubilál Kiss Ferenc, a városi közgyűlés szocialista önkormányzati képviselője: 1994 óta dolgozik a képviselőtestületben, mint mondja munkáját szolgálatnak tekintette és csak Zalaegerszeg fejlődésének segítése volt a célja az elmúlt 25 évben.

közélet
Gyimesi Endre: Tevékeny évek voltak
Szent István Napja alkalmából, példaértékű városvezetői tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült Zalaegerszeg korábbi polgármestere, dr. Gyimesi Endre. Az elismerésre Balaicz Zoltán polgármester és dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke közösen terjesztette fel.
közélet
Ismét sikeres jótékonysági nap az AquaCityben
Még mindig nyár van, megint jótékonyan lehetett strandolni és újra rekord dőlt. Valójában csak a kedvezményezettek neve az újdonság, a város lakossága, a főzőcsapatok, a támogató cégek és természetesen a házigazda AquaCity ismét kitett magáért, és több, mint 12 millió forint gyűlt össze az idei nemes célokra.

közélet
Keresztes Csaba az egyesület polgármester-jelöltje
A Tiéd a Város Egyesület és a hozzá csatlakozó öt helyi ellenzéki párt (MSZP-Párbeszéd, DK, Jobbik, LMP, Momentum) valamint a dr. Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom, mint támogató szervezet, bemutatta polgármester-jelöltjét, valamint négy képviselőjelöltjüket.

közélet
Megalakult a Tiéd a Város Egyesület
Megalakult a TIÉD A VÁROS Egyesületet. Az új civil szervezetet 6 tagú elnökség irányítja, tagjai magánszemélyek. Az egyesület elsődleges célja a polgárok közügyekben való aktív részvételének elősegítése, egy plurális, kiegyensúlyozott képviselet megvalósítása. Elsősorban a város önkormányzati döntéseinek előkészítése, és az érdekérvényesítés kiszélesítése – fogalmazta meg Hartmann Miklós, az egyesület elnöke sajtóközleményében.
közélet
Ellenzéki összefogás Keszthelyen
Az önkormányzati választásra készülve július elején mutatta be keszthelyi jelöltjeit a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE). A KÉVE színeiben történő közös indulást minden, Keszthelyen érdemi tevékenységet folytató ellenzéki párt és civil szereplő támogatja, így a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP, valamint a Mindenki Magyarországa Mozgalom helyi Kossuth Köre is.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
zalaszántói buddhista sztúpa (2), Városnap (20), Zalaegerszeg 2030 gazdaságfejlesztési stratégia (1), Senior Akadémia (12), Baladincz Péter mentőtiszt (1), Kézműves Sörök és Házi Ízek Fesztivál (5), Bajnokok Ligája férfi tekemérkőzés (4), Új elektrotechnikai tantermek (1), Út Rióig (1), torokcsakra (1), Templomfelújítás (3), Kápolnaszentelés (1), Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése (1), Innovációs és Technológiai Minisztérium (11), Deák Ferenc Technikum (6), Balogh László polgármester (7), Téli sportok
(2), Római Katolikus Templom, Balatongyörök, (2), Németh József polgármester (3), Kitüntetés (24)