Archivum
Pezsgőbontás fürdőruhában?
Tavalyhoz képest átlagosan 25 százalékkal több időt töltünk távol az otthontól, pihenéssel az év utolsó napjaiban. A karácsonyi és szilveszteri időszakban egyértelműen a fürdővárosok a legnépszerűbbek, a TOP 10-es listát idén is Hajdúszoboszló vezeti a Szallas.hu friss, évzáró statisztikái szerint. Hévíz a negyedik, míg Zalakaros az ötödik legkedveltebb utazási célpont az ünenpek idején.
Hévíz és Zalakaros az első tízben
Egyre népszerűbbek a kisebb vendégházak és panziók a karácsonyi és szilveszteri időszakban, és jól megfigyelhető, hogy a klasszikus wellness pihenés mellett egyre markánsabb az igény a programturizmus iránt, vagyis folyamatosan nő az aktív kikapcsolódást kereső utazók száma – derült ki a Szallas.hu legfrissebb, decemberi adataiból. Ugyan az év végén legnépszerűbb utazási célpontok tekintetében tavalyhoz képest észlelhető némi változás, a fürdővárosok dominanciája azonban továbbra is megkérdőjelezhetetlennek tűnik.
"Ebben az időszakban egyértelműen a fürdővárosoké a főszerep, az év végén belföldön kikapcsolódni, pihenni vágyók szívesen látogatják a termálvízzel rendelkező településeket, a 10 legnépszerűbb üdülőhely több mint fele ugyanis ebbe a kategóriába sorolható" – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője. Tavalyhoz hasonlóan idén is Hajdúszoboszló vezeti a Top 10-es népszerűségi listát, az alföldi várost sorrendben Eger, Budapest, Gyula, majd Hévíz követi. Új belépőként – a 8. helyen – szerepel Sárvár, illetve a tízes rangsort záró, klasszikusan nyári üdülőhelynek számító Siófok. A Szallas.hu egy korábbi kutatása szerint egyébként a magyarok több mint egytizede utazik el szilveszterkor, közülük a legtöbben (85%) belföldön. Az útra kelők kétharmada ismerősöknél, barátoknál vagy rokonoknál alszik, egyharmaduk ugyanakkor valamilyen szálláshelyet keres.
Többet kevesebből és egyre inkább mobilról
Az egyes szállástípusoknál gyakorlatilag minden kategória esetében megfigyelhető, hogy 2011 decemberéhez képest nőtt a tartózkodási idő, az év utolsó hónapjában átlagosan 25 százalékkal több időt töltünk távol az otthonunktól, pihenéssel. "Azért is mehetünk több napra, mert egy éjszaka jellemzően 18-20 százalékkal kevesebbe kerül idén, így nagyjából ugyanakkora összegből tovább maradhatunk 2012-ben távol" – kommentálta az adatokat Szigetvári József.
A szakember hozzátette, hogy az év vége felé tovább erősödött az okostelefon-használat az utazók körében, így a 2013-as évben várhatóan az előfoglalási napok visszaesése várható, köszönhetően annak, hogy mobilunk segítségével akár a szálláshely közeléből is tudunk majd szállást foglalni.
TOP 10 belföldi utazási célpont az ünnepek idején
(Zárójelben a 2011-es helyezések)
Hajdúszoboszló (1.)
Eger (3.)
Budapest (2.)
Gyula (8.)
Hévíz (4.)
Zalakaros (5.)
Sopron (6.)
Sárvár (-)
Miskolctapolca (9.)
Siófok (-)
(fotó: illusztráció)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában