Archivum
Legendák nyomában
Az idei esztendőben immár 15. alkalommal rendezi meg Nagykanizsa Megyei Jogú Város a Nagykanizsa Város Napja – Thúry György Históriás Napok elnevezésű rendezvénysorát, mellyel a város alapítása előtt tiszteleg.
15. városnap Nagykanizsán
Ahogyan az eddigi években, úgy idén is számos meglepetéssel várják a szervezők a nagyérdeműt. Most a „legendák nyomába” eredhetünk a színes és igényes programok segítségével: a közelmúlt és a régmúlt eseményeire egyaránt emlékezhetünk.
A rendezvénysor április 23-án és 24-én az Erzsébet téren zajlik, emellett a város több részén is kínálnak kiegészítő programokat, s a pénteki nap estéjén – ragaszkodva a hagyományokhoz – kerül sor a HSMK-ban arra az ünnepi közgyűlésre is, melynek keretében Marton István polgármester kitüntetéseket ad át azoknak, akik a városért, Nagykanizsa hírnevének öregbítéséért sokat tettek.
De lássuk a programokat!
Pénteken többek között Oláh Ibolya, Tabáni István, a Tom Stormy Trió és a Solymosi Dance Art kalauzol el minket a retro világába. A szombati Thúry György Históriás Emléknapon pedig hagyományőrző programokkal és izgalmas bemutatókkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Lesz középkori tábor és tánctanítás, bajvívás és solymász bemutató.
Az idei ünnepi felvonuláson – mely a hagyományokhoz híven április 24-én, szombaton indul – többek között részt vesz a Bandiera zászlóforgató csoport és a nagykanizsai gólyalábas felvonulók serege. A felvonulás idei díszvendége a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok középkori csapata lesz. Az ünnepi hangulatról Ferenczi György és a Rackajam, a Kerekes Band és a Ghymes Együttes koncertjei gondoskodnak.
A színpadi programok mellett egész napos kézműves foglalkozásokkal, hagyományőrző és modern játszóterekkel várják a kilátogató családokat, emellett ingyenes sminktanácsadáson és hallásvizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők az Avon és az Amplifon jóvoltából. Természetesen vásári falatokból és italokból sem lesz idén hiány.
A kísérő programok között kap helyet a Kanizsa Hét csodája eredményhirdetése, a nagykanizsai óvodások Ficánkoló című zenés műsora, Ismét lesz Nagykanizsa–Zalakaros Országúti Futóverseny, melyen az egyéni versenyzőknek 19,7 km, a 3 fős váltóknak 6,7 – 6,2 – 6,8 km távot kell teljesíteni, az úti cél a zalakarosi Dísz tér lesz. A Medgyaszay Házban kreatív kiállítást rendeznek, s immár ötödik alkalommal kerül sor a Cserháti-iskolában a Sáfár Kupa Nagykanizsa versenyre.
Az Aradi 13-ak terén és az Erzsébet téren rendezik meg a Thúry György Vitézi Tornát, melyre az általános iskolák nevezését is várják. A programon az NTE szakosztályai is képviseltetik magukat.
Egészen bizonyos, hogy minden látogató talál a maga számára kedves, hasznos, vagy épp szórakoztató elfoglaltságot a 15. városnapon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben