2025.08.01., péntek - BoglárkaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Fehérváron lesz a döntő

2010. április 13. kedd, 14:41
Címkék:

A Magyar Kosárlabda-szövetségben megtartották a Magyar Kupa sorsolását, és döntöttek a finálé helyszínéről is. Az április 16–17-én sorra kerülő döntőt Székesfehérváron rendezik meg. A Zalakerámia ZTE férfi kosárlabdacsapata az elődöntőben mindjárt a házigazdákkal találkozik. A másik párban Sopron–Falco csata lesz a döntőbe jutáért.

Bodrogi Csaba, a ZTE szakmai igazgatója elmondta szerették volna elérni, hogy a döntőt előbb játsszák. Két okból is, mivel  a fent említett időpontban  az egerszegi sportcsarnok foglalt. A másik ok szakmai, mivel a döntő után mindössze pár nap maradt a rájátszásra való felkészülésre. Ezt nem sikerült elérniük.  A másik két csapat nem licitált a döntő rendezésére. Az Albacomp kikiáltási áron vásárolta meg a finálét.
Ezek után elmondható, hogy nehéz dolga lesz a ZTE-nek Székesfehérváron, ha kupát akar nyerni.

Program: április 16. 17.30: Albacomp–Zalakerámia ZTE, 19.30: Falco–Sopron. Április 17.  13.30: 3. helyért (az előző nap vesztesei).  16.00: 1. helyért: (az előző nap győztesei.)


Völgyi  Péter hosszabbított

Meghosszabbította egy évvel szerződését Völgyi Péter, a Zalakerámia ZTE vezetőedzője. A klub elöljárói előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Patonay Imrével, az egyesület szakmai tanácsadójával is az újabb megállapodásról.  játékosfronton a külföldiek mellett Trepák Zoltán, Simon László, Baki Gergely szerződése jár le. Tóth Árpád és Gáspár Dávid esetében opciós joggal rendelkezik a ZTE.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)