Archivum
Jó a híre a ZTE NKK-nak
Nagyszerűen szerepelt idén a kosárlabda bajnokság élvonalában a ZTE NKK női együttese. A játékosok Gáll Tamás vezetőedző irányításával bravúrt bravúrra halmoztak. Kevés szó esik a háttérről, Tóth László ügyvezető munkájáról, aki 2000 óta dolgozik a csapatnál. Eredményes munkáját mutatja, hogy a ZTE és azt megelőzően a Zala Volán negatív szenzációként soha nem került az újságok címlapjára. Csodálkozni persze nem kell, Tóth László – úgymond civilben – az egerszegi Honda Autószalon vezetőjeként megtanulta a feszes gazdálkodást, és annak a bizonyos takarónak az elvét.
A takaróelv működött
– Amikor a csapat mellé kerültem, még volt egy két tévedésünk kezdetben, túl sok volt a légiós. Azt sem tartottam sikernek, hogy rövid időre a Sopron fiókcsapataként szerepeltünk – hangoztatta Tóth László.
– Az igazi sikerek a két Tamás korszakkal kezdődtek...
– Egyértelműen, ettől az időszaktól kezdett egyre jobb eredményt elérni a csapat, előbb Bencze Tamás, majd Gáll Tamás irányításával. Mindkét edző kiváló munkát végzett.
– Ehhez viszont kellett a nyugodt anyagi háttér, amit ön teremtett elő. Mennyire nehéz manapság megszerezni a ZTE működéséhez szükséges forintokat?
– Nem könnyű. Úgy terveztük meg a költségvetésünket, hogy abban ne legyenek lyukak. Nálunk a kis takaró elve működött. Ami annyit jelentett, hogy szerény költségevetésből gazdálkodunk, a tizenkettes felnőtt játékoskeret szóba sem jöhetett. A jó szerepléshez az is kellett, hogy a sérülések elkerüljék a csapatot, ami már több éve bejön.
– Mellette az sem utolsó szempont, hogy amit önök beígértek a játékosok felé, azt teljesítették...
– Tárgyalások során elsőként tisztázzuk a játékossal, hogy aláíráspénz nincs nálunk. A beígért juttatásokat viszont időben megkapják. Nemrég egy volt zetés játékos mondta nekem – aki közben végigjárta az országot –, nálunk voltak egyedül pontosak a fizetések. Neki többet ígértek máshol, de nem kapta meg. Kérdem, melyik a jobb?
– Információim szerint jó híre van a csapatnak. Több játékos is bejelentkezett a ZTE-hez...
– Sokan szeretnének nálunk játszani.
– Mennyien?
– Tíz-tizenöten keresték már meg klubunkat. Természetesen ennyi játékost nem akarunk igazolni, de mindenképpen jóleső érzés, hogy ilyen a hírünk.
– A jó szereplés hatására az itt lévőket is környékezik?
– Minden játékosnak tettek már ajánlatot. A szezon végén leülünk a lányokkal. Elmondják igényeiket, mi elmondjuk mennyit tudunk adni, és eldöntik maradnak vagy távoznak.
– Page megtartása nehéz lesz?
– Nem is akarjuk őt megtartani, sőt az is elképzelhető, hogy jövőre színtiszta magyar kerettel vágunk neki a bajnokságnak.
– Ezek szerint továbbra is lesz női csapata a városnak?
– Természetesen, hasonló anyagi kondíciókkal, mint idén.
– Az anyagiaknál maradva, számoltak önök az idei költségvetés tervezése során a társasági adóból származó kedvezményekkel?
– Nem. Amíg az EU nem bólint rá, addig az említett forrás nem jelent segítséget. Hangsúlyozom, megszerezhető forintokra épült költségvetésünk. Természetesen, ha a társasági adó kedvezményei valamikor életbe lépnek, maximálisan igyekszünk kihasználni.
– A ZTE fennállásának legnagyobb sikerét érte el. Hogyan látja, mennyi volt ebben az ön szerepe?
– Tettem a dolgomat. A kosárlabda csapatjáték. A pályán belül és azon kívül is. Remek csapatot alkottunk. Beleértve játékost, edzőt technikai vezetőt, orvost, gyúrót is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés