egészséges életmód
civil
35 éves a szív- és érbetegek egyesülete
Jubileumi ünnepséget tartott a Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület 35 éves fennállásuk apropóján. A programnak a Városi Hangverseny és Kiállítóterem adott otthont.
A Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítik
Az idei évben rendhagyó módon egy sajtótájékoztató keretein belül debütált a Kis- Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítő Zalakarosi Futrinkák Csapata.

életmódi
Időskori mentális problémák
A Szociális Klub nyílt napjára látogattunk, ahol dr. Szabó Ramóna pszichiáter az időskori mentális problémákról tartott előadást.

életmódi
Családi Nyúltúra Zalaegerszegen – Segítsetek megtalálni NyúlPetit!
Túrával egybekötött nyomozós húsvéti játékot szervez a családoknak a Hello Életem Egyesület április 7-8-án Zalaegerszegen.

életmódi
Sok kis mozaikból áll össze
Beköszöntött a tavasz, a természet, a fák, a virágok szinte az egyik pillanatról a másikra életre keltek. Nekünk, embereknek kicsit több időbe telik tavasszal az unalmas téli hétköznapok után újra erőre kapni. Hogyan lehetünk fittebbek és energikusabbak, miként érhetjük el mihamarabb legjobb formánkat? – erről beszélgettünk Monori Krisztina dietetikussal.

életmódi
InBody készüléket adományoztak
Térítésmentes testösszetétel-elemzésére is lehetőség nyílt a Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Irodában (EFI) azon InBody készülék segítségével, amit a Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése (ZMSE) adományozott az intézmény számára.

zsibongó
Néphagyományokra fókuszálva
Az óvodások színvonalas népdal-néptánc előadásával vette kezdetét a jubileumi ünnepség a Zalaegerszegi Belvárosi I. számú Óvoda Kis Utcai Székhelyóvodájában, amely 40 évvel ezelőtt létesült az intézménynek nevet adó Kis utcában.

civil
Egy pont, 300 forint a kórháznak
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház neurológiai osztálya számára egy többfunkciós ultrahang beszerzését segítheti elő az, aki részt vesz május 7-én a Richter „Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” mottójú, szűrésekkel, tanácsadásokkal, fizikai és lelki betegségekről szóló előadásokkal és kulturális programokkal kísért adománygyűjtő rendezvényén, Zalaegerszegen.

életmódi
Egészséges homloklebeny az életünk irányításához
Személyiségünk titkai címmel a homloklebeny jelentőségéről tartott előadást Végh József pszichológus az „Életünk és egészségünk” sorozat részeként. Az előadás elején elhangzott, az ember más élőlényhez viszonyítva „agysúlyos”, azaz a testéhez képest jelentős az agy aránya.
életmódi
A hosszú életű népek titkai
Gyógyító gondolatok elhangzása után gyógyító ételek kóstolóját kínálja az az ingyenes programsorozat, mely október 23. és december 11. között várja az érdeklődőket Zalaegerszegen. Az öt témakör közül a hosszú életű népek életmódjába betekintő estre látogattunk el.

életmódi
A frissítő masszázstól a talpreflexológiáig
2020. október elseje óta várja a vendégeket a Mártírok út 1. szám alatt a Talentum Masszázs Szalon. Németh Ádám masszőr a GINOP-5.1.10-18-2018-00001 „Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása” elnevezésű projekt keretében nyitotta meg az üzletet.

életmódi
Illóolajok a testi-lelki kihívásokhoz
Ha ki szeretnénk kapcsolni a hétköznapokból, ellazulni és feldobódni, elég lehet egy szippantás is. 22 másodpercen belül már az agyba jut az anyag, 2 perc múlva pedig már kimutatható a vérből is. Ha a kellemes érzést egészségmegőrző módon és legálisan kívánjuk elérni, akkor illóolajról beszélünk, méghozzá száz százalékig természetestről. Nézzük meg mit ajánl a szakember téli estékre.
interjú
A gombaszakértő, túramotoros fodrász
Gombaszakértő, biokertész, kártyavető, alternatív egyház papja, túramotoros, állatbarát. Ki ő? Csak nem a fodrászod? Bucsis Judittal beszélgettünk, aki pörgős szakmája aktív kipihenésére elég széles spektrumból válogat.

gasztro
A méz nem üres cukor!
Immár tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Kárpát-medencei Mézfesztivál és Termelői Vásár. Az eseménynek szombaton és vasárnap a Városi Sportcsarnok ad otthont, ahol a termelőkön és vásárlókon túl, a mézlovagrendek képviselői is találkoznak egymással.

életmódi
Gyenesdiási Gyógyító Gyöngy
A Léleknektár Klub összefogott Gyenesdiás nagyközség önkormányzatával valamint a Bakonyerdő Zrt.-vel, hogy a Gyenesdiási Nagymezőn és a Természet Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontban (TEHÖL): június 27-30-áig életre hívja a Gyenesdiási Gyógyító Gyöngy névre keresztelt rendezvényt. A gyógyító faluba, június közepéig mintegy félszáz, az ezotéria, a spiritológia és a mozgásterápia terén jártas szakember regisztrált.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Hősképzés (1), Kemencefesztivál (1), Ultrahang-készülék (5), STAND UP COMEDY (10), Albatrosz Tánc Sport Egyesület (2), Dr. Szalay Zsolt, kutatási és innovációs vezető (2), CAPELLA SAVARIA KONCERT (2), Futófórum (1), Budafai közösség ház (5), Pummer Csaba rendőr alezredes (1), Zalaszentgyörgy (1), Nemzetközi Díszmadár kiállítás (2), Terménykereskedelem (1), Szűcs István (29), Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend (4), Szabadi Zsolt elnök (1), Temető (8), FESTETICS VÁGTA (8), Tislér István igazgató (2), SWANS BALETT- ÉS TÁNCISKOLA (1)