Archivum
Klasszikustól az afrotáncokig
A Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület tanórán kívüli iskolai programok megvalósítására nyert TÁMOP-pályázatának köszönhetően, a kertvárosi Liszt Ferenc Tagiskolában az idei tanévben ingyenes moderntánc-csoportok működnek. A pályázati keretből nyári táborokba is eljuthatnak a fiatalok.
Táncos sikerek a Liszt-iskolában
A részletekkel kapcsolatban Farsang Ildikó tanárnő elmondta: az iskolában a művészeti oktatás részeként heti két órában tanórai keretek között is tanulnak a diákok táncot. A projekt segítségével azonban ingyenes pluszórákon, szakkörökön vehetnek részt a gyerekek. Korábban is voltak ilyen foglalkozások – az alsósoknak heti egy, a felsősöknek heti két szakkört szerveznek – a TÁMOP-pályázat most ezek költségeihez járul hozzá.
A Liszt-iskolában körülbelül hatvan gyerek jár moderntánc-szakkörre, ahol életkori sajátosságaiknak megfelelő stílusokat és koreográfiákat tanulhatnak. Főleg a musical, a hip-hop, a salsa, a diszkó és kortárs műfajok kerülnek terítékre. A felsőbb évesek leginkább a hip-hop-ot szeretik, a kisebbeknél legutóbb az afrotánc aratott sikert. A gyerekek pedig a tánccal remekeltek, hiszen néhány hete a látványtáncbajnokság területi versenyén az alsósok első helyezést értek el az afrikai ritmusokkal. Az országos döntőben pedig 5. helyen végeztek.
Minden évben megpróbálunk versenyeken részt venni – folytatta a tanárnő, aki az összes tánccsoport felkészítő tanára is egyben. Az iskola egyik szólistája, Tasnádi Renáta (7. osztály) dance-show kategóriában lett aranyérmes az Országos Látványtáncbajnokság területi versenyén, majd az országos döntőn is.
Ugyanezen a versenyen a felsőbb évesekből verbuválódott csoport a „Táncolunk” formációval megnyerte a területi versenyt, országosan pedig ötödikek lettek. A dunántúli regionális táncversenyen induló csoport pedig a közelmúltban bronzérmet szerzett az „Alkonyat” című produkcióval.

Farsang Ildikó nemcsak diákjait készíti fel, saját maga is folyamatosan készül, és képezi magát. A Liszt-iskolán kívül tanít a Keresztury ÁMK művészeti iskolájában is, ezért naprakésznek kell lennie ahhoz, hogy változatos koreográfiákat tudjon tanítani a gyerekeknek. Annál is inkább, mert a két iskola táncos növendékei között sok az átfedés.
Mint mondja, manapság rengeteg tánctípus örvend nagy népszerűségnek, s gyakoriak a kevert műfajok is; Tasnádi Renáta például modern balett- és diszkó-„keverékével” nyerte meg az említett versenyt. Vannak persze örök stílusok: a musical és a swing sosem megy ki a divatból. Bár, ez utóbbit először nehéz elfogadtatni a diákokkal, mert túl réginek gondolják. Táncolás közben azonban megszeretik.
Bár a Liszt-iskola tánctagozatára felvételi vizsgával lehet csak bejutni, a szakkörökön viszont a tagozaton kívüli diákok is részt vehetnek. Az sem baj, ha valakiből nem lesz profi táncos, hiszen a foglalkozások mindenkire jótékony hatással vannak. Fejlődik a gyerekek tartása, mozgáskoordinációja, ritmusérzéke. Tánc után pedig jobb lesz a hangulatuk, közérzetük.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor