Archivum
Problématérkép a kormányfőnek
Szombaton Zalaegerszegen találkozott a város és a megye vezetőivel, valamint a zalai sportélet aktív szereplőivel Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója.
Megyei sportkonzultáció Balogh Gáborral
A Palatinus étteremben megtartott összejövetelen Balaicz Zoltán egerszegi alpolgármester bevezető szavait követően Gyutai Ferenc polgármester többek között arról szólt szándékaik szerint – összhangban a kormány elképzeléseivel – a városban a jövőben a tömegsport, a szabadidősport élvezne prioritást – természetesen a mellett, hogy meg kell őrizni a jövőben is a versenyport területén elért eredményeinket, értékeinket. Bizakodását fejezte ki, hogy a központi intézkedések összhangban az EU-s szabályozással olyan forrásokat nyitnak meg, melyek a létesítmények fenntartásához, az utánpótlás neveléséhez nélkülözhetetlenek.
Balogh Gábor elmondta, hogy munkatársaival azért járja végig mind a 19 megyeszékhelyet, hogy konzultációk, szakmai beszélgetések során világos és tiszta képet kapjon a sport legfontosabb megoldandó problémáiról, a helyi fejlesztési elképzelésekről. Egyúttal annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a nehézségeken való túljutás, a problémák megoldása az együttműködésben rejlik, amelyet ez a párbeszéd hivatott hoszszú évek után ismét feléleszteni.
A konzultációsorozat tapasztalatait összegezve kerül kidolgozásra az komplex, települési szintre lebontott sportügyi problématérkép, amit szándékaik szerint április végén terjesztenének Orbán Viktor miniszterelnök elé, s amire épülhetne majd a megyei és helyi sportélet problémáit orvosoló sportfejlesztési stratégia.
Ezt követően az egyes sportágak képviselői fejthették ki gondolataikat, elképzeléseiket, számolhattak be gondjaikról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen