Archivum
Érszűkület kezelésének lehetősége
Sokat hallhatunk a különböző médiacsatornákon keresztül arról a kiemelkedő találmányról, mely hatékony lehetőséget kínál az érszűkület fájdalom- és szövődménymentes kezelésére. Dr. Khaled Nashwan Nashwan-ParasoundPlus készülékével több nemzetközi nagydíjat, többek között lovagi rangot érdemelt ki, valamint 2006-ban ő lett Magyarországon az év feltalálója. Méltán, hisz több száz beteg állapotába hozott javulást a 20 alkalmas kezelés.
Az ország egész területén elérhető
Az eljárás tudományosan is bizonyított. Az eredmények önmagukért beszélnek, hisz a kezelések hatására a betegek többségénél megnövekszik a járástávolság, az állandó fájdalom és végtagi hidegérzet pedig csökken, esetenként megszűnik. A kezelőcentrumok hazánkban már minden megyeszékhelyen megtalálhatóak. A kezelés egy állapotfelmérő dopplerrel elvégzett vizsgálattal kezdődik és azzal is fejeződik be. Ez is és a kezelés is fájdalommentes.
Hazánkban nagyon magas az érszűkület előfordulásának aránya. Az érszűkület leggyakrabban lábszáron alakul ki. Kockázati tényezők közül ki kell emelni a cukorbetegséget és a dohányzást, továbbá a magas vérnyomás és a vérzsírok emelkedett szintje, az elhízás is jelentős szerepet játszik a kialakulásában.
Az érszűkület sokáig semmilyen panaszt nem okoz, a szűkület fokozódásával járáskor fáradékonyság, végtagi fájdalom, görcs jelentkezik. A betegség előrehaladtával egyre kisebb távolság megtétele után kezdődnek a panaszok, majd nyugalmi állapotban is állandósulhat. A hétköznapi feladatok ellátásának akadályát jelenti, így jelentős életminőség-romlást okoz. Súlyos esetben pedig akár amputáció is szükségessé válhat.
Az érelmeszesedés mindig az egész szervezet érrendszerét érinti. A lábszáron jelentkező érbetegség időben történő felfedezése azért is fontos, mert a szív vagy az agy ereinek károsodását jelezheti előre. A kezelés után megkérdezett betegek többsége arról nyilatkozott, hogy a mindennapi életük változott meg azáltal, hogy jelentkeztek a kúrára, hisz éjszakáik nyugodtabbak, nem ébreszti őket a lábikragörcs, valamint a járás nem okoz olyan nehézségeket.
Az eljárást alkalmazó centrumok minden megyeszékhelyen megtalálhatóak, így Zalaegerszegen és Hévízen is a betegek rendelkezésére áll a Nashwan-ParasoundPlus. A rendelők minden önkéntes egészségpénztárral szerződésben állnak.
Néhány figyelemfelkeltő adat:
– Magyarországon a halálozás 55%-a érbetegségre vezethető vissza.
– A rokkanttá válók 17–18%-a szintén e betegségcsoport áldozataiból kerülnek ki.
– Az alsó végtagi érszűkületben szenvedők a lakosság 10–15%-át teszik ki.
– Hazánkban évente közel 5000 végtagot amputálnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10