Archivum
Új, üde színfolt Keszthelyen
Március 29-én családias hangulatú ünnepség keretében hivatalosan is megnyitotta kapuit a vásárlók és az érdeklődők előtt az Oázis Kertészet Keszthelyen, a Semmelweis u. 2. alatt, a korábbi Simon Díszfaiskola helyén. Most már franchise rendszerben ugyan – de továbbra is a már régóta itt működő, méltán elismert Simon Díszkert Kft. (Simon Ferenc és Simon Ferencné) a tulajdonosa és üzemeltetője.
Az ünnepségen családja körében Simon Ferenc köszöntötte a megjelenteket, ismertette a beruházást, majd Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere méltatta az új létesítményt, valamint megszólaltak a franchise partnerek képviselői is. Ezt követően a jelen levő meghívottakkal, üzleti és beszállító partnerekkel és a sajtó képviselőivel „bejárták” az új objektumot, amellyel mintegy százmillió forintos beruházás valósult meg.
A Simon Díszfaiskola korábbi 4.000 négyzetmétere helyett most megnövelt területen, mintegy 6.500 négyzetméteren működik az Oázis Kertészet, amelynek a közepén helyezkedik el az a 800 négyzetméteres, újonnan épített, impozáns épület, amelybe belépve igazi, sajátos hangulat fogadja a látogatót.
A sok egzotikus, mediterrán növény – mandarin-, narancs-, pálmafa, azálea, rhododendron – mellett a kora tavaszi virágok – jácintok, primulák, tulipánok – színpompás látványával találkozhatunk. Hatalmas a választék a hamarosan kiültetésre váró balkonnövényekből, muskátlikból, és folyamatosan kaphatók a legkülönbözőbb fajtájú virágos szobanövények. Kertészeti kiegészítőkből is óriási kínálat áll a vásárlók rendelkezésére.
Az épület mögött továbbra is működik a faiskola, előtte pedig változatos díszcserjék, díszfák sokasága kínálja magát eladásra. A vásárlókat szaktanácsadással is ellátják, igény esetén kertépítést is vállalnak.
Az Oázis Kertészet a Tapolcai út felől közelíthető meg, kényelmes parkolóval várja a vásárlókat. Egész évben, a hét minden napján nyitva tart.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés