Archivum
A helyi turizmus helyzetéről
Közel harminc napirendi pontot tárgyalt meg legutóbbi ülésén a hévízi képviselő-testület. A kiemelt jelentőségű napirendek között tárgyaltak a helyi turizmus helyzetéről. Szabó Zoltán turizmus referens készítette az előterjesztést a fürdőváros idegenforgalmi helyzetéről, meghatározva az idei aktuális feladatokat. Mint azt a helyzetelemzés záró gondolata megfogalmazza, a turisták részéről csökken az érdeklődés Hévíz iránt. Kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani ezért az idegenforgalom feltételeinek további javítására, a magasabb minőségű egészségturizmus városi fejlesztésére úgy, hogy a fejlődés úgy mennyiségben, mint minőségben fenntartható legyen.
A hévízi képviselő-testület üléséről
Hévíz lakosságának fő megélhetési forrása továbbra is az egészségturizmus. Utóbbi térhódításának köszönhetően Hévíz az országra jellemző bizonytalan gazdasági helyzetben is stabil lábakon áll. A polgármesteri hivatal a marketingtervben szereplő feladatokat 2009-ben is időarányosan, maradék nélkül teljesítette. Az önkormányzat a turizmus fejlesztéséhez az előző évekhez hasonlóan tavaly is jelentős mértékben járult hozzá.
A legjelentősebb összeget a Hévízi Turizmus Marketing Egyesület számára működési és marketing célra fordított, hogy az egyesület széles feladatkört ellátva járuljon hozzá a város sikeréhez a turizmus piacán. A piacon egyre több, hasonló profilú konkurencia jelenik meg, de Hévíz megőrizte piacvezető pozícióját, különleges helyet elfoglalva a magyar turizmus palettáján.
Jól szemlélteti ezt a tényt, hogy Magyarország 7 természeti csodájának egyikévé a hévízi gyógytavat választották (2008. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) és az is, hogy az Ongo.hu nagyszabású felmérése alapján Magyarország legtisztább települése Hévíz lett. Vértes Árpád polgármester a Magyar Fürdővárosok Szövetségének elnökeként közreműködik abban, hogy Hévíz turisztikai ismertsége tovább növekedjen.
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján tavaly Budapest után, mind a bel-, mind a külföldi turisták körében Hévíz szerezte meg az ezüstérmet. A belföldi utazók körében Hévíz a negyedik helyen szerepel a vendégéjszaka számot illetően. Érdekesség, hogy tavaly az ötezer lakosú városban a gyógyulni, pihenni vágyókat összesen 10 és félezer kereskedelmi, illetve fizető-vendéglátóhely várta. Hévízen 20 szálloda, 4 panzió, két üdülőház és egy kemping található, fizető-vendéglátó tevékenységre 914 engedélyt adtak ki.
A gyógy-településen a szállásférőhelyek bővülése az utóbbi négy évben jelentős mértékben: 8,25 százalékkal emelkedett. Tavaly a város szálláshelyein – az előző évhez képest négy százalékponttal kevesebben – 196.126 vendég szállt meg. Öt-tíz évvel ezelőtt a külföldi vendégek túlsúlya volt jellemző. Hévízre 2006. óta viszont belföldről érkeznek többen, körükben továbbra is jelentős az üdülési csekkek felhasználása.
Az utóbbi két évben nem csak a vendégek száma, de ezzel párhuzamosan a vendégéjszakák száma is csökkent. 2007-hez viszonyítva 2009-re 58.128 vendégéjszakával volt kevesebb. A vendégek átlagos tartózkodási idejének trendje az utóbbi öt évben csökkenő tendenciát mutat. A csökkenés a kereskedelmi szálláshelyeken nem volt olyan látványos, mint a fizető-vendéglátó helyeken.
Lázár László úgy látta, a konkurencia erős marketingtevékenységgel igyekszik a vendégeket elcsábítani Hévízről. A belváros rekonstrukció további vendégeket riaszthat el, ezért látta fontosnak akár táblák kihelyezésével is bemutatni azt, hogy milyen megújult környezet vár majd az idelátogatókra a városcentrum modernizálását követően.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10