Archivum
Névadó és szoboravatás
Marton László, Kossuth- és háromszoros Munkácsy-díjas, kiváló és érdemes szobrászművész születésének 85., halálának második évfordulóján ünnepélyes névadó ünnepséget tartottak Hévízen, a Galéria átriumában, ahol felavatták azt az önportré szobrot, amelyet a művész halála előtt néhány évvel készített.

Marton László 1996-ban kapta meg Hévíz díszpolgári címét, és a város közterein tucatnyi szobra áll. A hazai köztereken mintegy másfélszáz alkotása látható, de a határokon túli városokban, valamint köz- és magángyűjteményekben lévő alkotásainak száma együttesen közel kettőszázra tehető.
Az avatóünnepségen, ahol a művész özvegye és családja mellett tisztelői is megjelentek, Szőcs Géza, kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében így fogalmazott: „Marton a magyar szobrászat egyik meghatározó egyénisége volt, akinek élete művészet, művészete élet volt”. Kepli József János, Hévíz alpolgármestere az új városvezetés szándékáról szólt, mely szerint igényes, magas színvonalú, értékteremtő programokkal és a könnyedebb szórakozás elegyítésével egy újfajta programturisztikai kínálatot kívánnak nyújtani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor