2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Jótékonysági nap az AquaCityben

2016. július 11. hétfő, 16:39
Címkék:

Az idén tízéves fennállását ünneplő Gasparich úti Idősek Otthona – immár tízéves – liftjének teljes körű felújítását szolgálja idén az augusztus 14-i jótékonysági családi nap az AquaCityben.

aqua joteknap sajtaj1

Az Idősek Otthona liftjének rekonstrukciójára gyűjtenek

Vigh László országgyűlési képviselő az előkészületekről szóló sajtótájékoztatón elmondta, több éve vesz részt a jótékony célú rendezvényen, ami igazi népünnepéllyé kezd válni népszerűségének köszönhetőn. Ilyenkor kijönnek a várost és a megyét képviselő civil szervezetek, pártok, hivatalok, a különböző szakhatóságok munkatársai, alkalmat ragadva a segítségnyújtásra, igazi nagy zalaegerszegi családot alkotva. Ehhez párosul egy olyan fürdőközönség, amely a főzőcsapatok által készített ételek megvásárlásával kíván hozzájárulni a nemes célok megvalósulásához. E két tényező szerencsés találkozását élhették meg a múlt évben is, ami rekordot döntött a résztvevők, a bevételek és az adományok szempontjából.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere felidézte, hogy 2002-ben rendeztek először jótékonysági családi napot, ami idén tizenötödik lesz a sorban. Kiemelte, a 2015-ös esztendő valóban rekordot hozott a rendezvény életében, amit idén nagyon nehéz lesz megdönteni. A polgármester beszélt arról is, hogy tavaly két intézmény támogatását szolgálta a jótékonysági nap. A gyűjtésből befolyt összeg a megyei kórház genetikai laborja számára több mikroszkópból álló eszközpark beszerzését valamint a Hevesi Sándor Színház előterének megújítását tette teszi lehetővé. Az eszközök átadása már korábban megtörtént, a színházban pedig most folynak a munkálatok. Több mint 12 millió forint gyűlt össze, melynek kétszeresére volt szükség. Ezért az önkormányzat 12 illetve 10 millió forintot biztosított a beruházásokhoz.

A polgármester az idei cél ismertetésével folytatta tájékoztatóját. Elmondta, az augusztus 14-én vasárnap megrendezendő jótékonysági családi nap az Idősek Otthona liftjének teljes körű rekonstrukcióját szolgálja, melynek költsége várhatóan 12 millió forint. Mint fogalmazott, azt gondolták, hogy a legkisebbeket és a kultúrát támogató fejlesztések után ismét az idősekre kell figyelni, ami ugyancsak hálás feladat. Az önkormányzat a szépkorúakkal való törődést nagyon fontosnak tartja, ami az idősügyi koncepcióban és egyéb támogatások formájában is megnyilvánul a városban.

A bevétel alapvetően három tételből gyűlik össze. Ezek egyike a belépőjegy, ami most is miden zalaegerszegi számára egységesen ezer forint lesz, korlátlan csúszdahasználattal. A másik forrás a helyi vállalkozások által felajánlott összegek, ennek érdekében ismét 150 céget szólítottak meg. A harmadik tétel a főzőcsapatok versenyéből befolyó összeg.

Radics Andrea, a kedvezményezett intézmény, a Zalaegerszegi Gondozási Központ vezetője azt mondta, köszönik, hogy ilyen gyorsan megvalósulhat álmunk. Az intézmény saját költségvetéséből ugyanis nem tudja a liftet felújítani, ami az idősek számára talán a legfontosabb segédeszköz, hiszen ennek segítségével tudnak közlekedni a két emelet között, elérve az éttermet és a közösségi programok színhelyeit. A tízéves intézményben mostanra változott az idősek egészségi állapota, így a lift teljes kihasználtsággal működik. Sajnos folyamatosak a meghibásodások, melyek javítására már sokat költöttek. A lift hiányát akkor érezték meg a legjobban, amikor pár napra le kellett állítani a szerelés miatt. A megnyugtató és hosszút távú megoldást csak a lift teljes körű megújítása jelentheti, ezért örülnek annak, hogy az idei jótékonysági napon erre a fontos célra gyűjtenek az emberek és a különböző szervezetek.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK