Fesztivál az egykori MMIK-ban és azon túl

A rend kedvéért persze megkérhettem volna valamelyik kollégámat, hogy tudósítson az eseményről. Az újságírói lét azonban egy különleges foglalkozási ártalommal is jár (a közléskényszeren túl), mégpedig az örök kívülállás állapotával. Vagyis nem tudok semmiben sem annyira bent lenni, hogy ne legyek annak a szituációnak egyúttal a külső szemlélője is. Ez hol áldás, hol átok, de arra most mindenesetre jó, hogy a "coloros" tapasztalatokat néhány gondolatban ebből a "kint is vagyok, bent is vagyok" szemszögből összefoglaljam.

Miért is van szüksége például egy ilyen összművészeti fesztiválra a zalai megyeszékhelynek? Annál is inkább mert sem nem profitorientált, sem nem tömegeket megmozgató eseményről van szó. Egyszerűen azért, mert hallatlan szellemi energiák szabadulnak fel, és állnak össze egy rendszerré néhány napra, megtöltve az üres tereket. Egy város egészséges kulturális életéhez pedig szükség van ilyen erőforrásokra. Ez a laikusok számára gyorsnak (rövidnek) tűnő kulturális akció azonban nem merül ki ennyiben, hiszen hosszú távú hatásai is vannak.

A városban élő, vagy ahhoz kötődő fiatal értelmiség példaértékű összefogásáról és célirányos munkájáról van itt szó, (az elhagyott épület kitakarításától kezdve a programszervezésen, marketingen, dizájnon át, a térrendezésig, majd a takarításig), akik számos elfoglaltságuk mellett az első hívó szóra képesek ingyen és önzetlenül a kezdeményezés mellé állni. Szintén pozitív, hogy néhány (egyelőre még csekély számú) cég és intézmény is támogatásra méltónak találta az egyesület köré szerveződő fiatalok kreatív ötleteit.

Persze tudom/tudjuk, rétegműfaj ez. Sokan nyilván afféle elvont művészkedésnek tartják, pedig az alternatív, underground művészetnek mindig fontos társadalmi és mentális szerepe volt, és lesz. Egyrészt mert segít látni és láttatni, fejlesztve a kritikai gondolkodást és az önálló véleményformálását, másrészt mert elindít és felszínre hoz progresszív elgondolásokat és új kifejezési formákat, melyek előbb utóbb – ha csak elemeiben is – de beépülnek a mainstreambe. Arról a különleges kapcsolatról nem is beszélve, ami az alkotó és a befogadó között létrejön egy-egy ilyen programsorozat alatt.

Az eddigi Color Arts Fesztiválokhoz hasonlóan most is az volt a cél, hogy olyan friss, vagy folyamatosan megújulni képes produkciók és előadók kerüljenek bemutatásra, melyek vidéki városokba csak ritkán jutnak el. Így kerültek a koncert-repertoárba olyan feltörekvő együttesek, mint az Anez, az Adori Office, a Hangmás és a Búcsúkoncert, vagy éppen az underground kultúra egyik kulcsfigurája drMáriás és a Tudósok zenekar. Ami a képzőművészeti részt illeti: nemcsak a városhoz kötődő alkotók kaptak bemutatkozási lehetőséget, hanem szlovén és angol művészek is érkeztek. És bár néhol jobban ki lehetett volna használni a rendelkezésre álló üres tereket, a kiállított anyag most is jól jelezte a kortárs képzőművészet törekvéseit. Nemcsak az elmozdulást a sík, képi ábrázolástól a multimédiás technikák felé, hanem a klasszikus műfajok (szobrászat), valamint a térinstalláció és a videóművészet komplex megjelenésére is volt példa (Monok Balázs "szobája", Agg Lili animált festményei).

Az idei Color pedig egy pályázatnak (a városrehabilitációs program mini-projektjének) köszönhetően még nyitottabbá, sőt populárisabbá is vált azáltal, hogy egy Bibliofülke felállításával, és egy autóbuszos várostörténeti idegenvezetés elindításával kilépett saját teréből (aktuális épületéből). A város megújuló főterét (Dísz tér) pedig – ha csak képletesen is - beemelte az "akcióterületre". Ezek a lépések akár újabb szellemi erőket és szereplőket is adhatnak a folytatáshoz.