Itt és most szemlélet

A Mimosa kávézóban megrendezett találkozón ezúttal is Nagy Réka klinikai szakpszichológus beszélgetett az előadóval. Az est folyamán kiderült: a pszichiáternek szakmáján kívül a másik nagy szerelme a film; pontosabban a film és az álom közötti párhuzam. A film ugyanis – ha nem dokumentarista – nem más, mint álom; hiszen a tudattalan nyelvén beszél. Nagyon jól megfigyelhető mindez Bergman, Bunuel vagy Fellini művészetében. Izgalmas, erotikusan feszült légkörben ülünk a moziban, és titkokat fejtünk meg. Az élet két nagy titka a halál és a szexualitás; ez a filmek többségének alaptémája, és erről szólnak álmaink is. Ráadásul az álmok hozzák a legjobb üzeneteket agyunk tudattalan tartományaiból. Tulajdonképpen egyfajta szabad átjárhatóságot biztosítanak a "tudattalan" és a "tudatos" között.

Pszichoterapeutaként azt tapasztalja, hogy álmot elmesélni gyötrelem, mert képi tartalmakat nehéz szavakba önteni. A terapeutának ráadásul ezeket a kimondott szavakat kell újra képpé transzformálni. Az álomfejtés és a pszichoanalízis kapcsolata régi időkre nyúlik vissza, ám Freud volt az, aki rendszerezte mindazt, ami az álmokról tudható. Az álomfejtés során mutatta meg, hogy a valóság és a rejtett tartalmak között kapcsolat van. A szakember szerint azonban célszerű ezt inkább álom elemzésnek -, vagy értelmezésnek hívni. A terapeutának az a feladata, hogy közös dialógust folytasson a páciensekkel az álmaikról.

Hogy mennyire van a különböző emberek esetében megjelenő azonos álomtartalmaknak szimbolikus értelme, nehéz válaszolni. A kultúra mindenképpen hordoz közös szimbolikus jelentéseket, ám például egy medve álomkép egész mást jelenthet egy férfi, vagy egy nő számára, de azonos neműek esetében is van eltérő jelentése, hiszen élethelyzetünktől, traumáinktól, aktuális állapotunktól is függ, hogy éppen miért azt álmodtuk.

Stark András a pszichoanalízis gyakorlatáról elmondta: ezt már nem úgy kell elképzelni, mint Freud idején, hogy a páciens fekszik egy kanapén, a terapeuta meg hallgatja a "szabad asszociációit". Ez a fajta alá-fölé rendelt viszony megszűnt. Felértékelődött ugyanakkor a metakommunikáció, a közös beszélgetés szerepe, vagyis a "face to face" viszony a terápia során. Egyfajta dinamikus kommunikáció ez, ahol a szemkontaktus és reakció is nagyon hangsúlyos. Ez nemcsak a páciens és a pszichiáter viszonyára igaz, hanem például párterápia esetén a két fél kommunikációjára is. Így elkerülhető például a bűnbakkeresés megromlott házasságok esetén. A beszélgetés pedig megtaníthatja a párokat intelligensen veszekedni, sérelmeiket kimondani, feloldani

A pszichiáter úgy látja, ugyan a régi sérelmek és traumák szerepe nem elhanyagolható a terápiák során, ma már inkább arra keresik a választ, hogy mi van most; hogy vagyunk mi egymással. A pszichoterápiának napjainkban sokkal inkább ez az itt és most szemlélet az alaptétele.