Archivum
Akciók, újítások, programok
Felújításokkal, kisebb javításokkal, a belépőket érintő kedvezményekkel és a megszokottnál több programmal készülnek a látogatók fogadására az idei nyáron az Aquaparkban. Az élménypark régi-új vezetése, az önkormányzati tulajdonban lévő Strand Kft. munkatársai elmondták, már csak a jó időben reménykednek, mely a szezonális létesítmény sikerét nagyban befolyásolja. Ez utóbbi egyelőre hiányzik, de bíznak abban hogy a június 12–augusztus 31. közötti nyitva tartás alatt a mostaninál lényegesen jobb idő várja a látogatókat. Minderről Tombi Lajos alpolgármester, Gyuk György ügyvezető igazgató és Pál Petra marketingvezető beszélt a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Nyitásra készülnek az Aquaparkban
A 2010. februártól új tulajdonossal működő létesítményben felújították a nagy medencét, javítják az ugrómedence hidraulikáját, valamint a hullámkeltő berendezést. Minden medence tisztasági festést kapott. Bővül a napozóágyak és lecsúszógumik száma, bár ezekhez csak kölcsönzéssel lehet hozzájutni. Akárcsak az új élményelemhez, a vízi gömböchöz. Ez utóbbi alatt két méter átmérőjű, felfújható labdát kell érteni, mellyel a vízen járást lehet megtapasztalni.
Az árak tekintetében kedvezményeket vezetnek be a főként 18–35 éves korosztályt, a diákokat, a fiatal családokat, földrajzilag a zalaegerszegieket és környékbelieket megcélzó létesítményben. Így újdonság lesz a diákjegy (csúszdahasználattal), a csökkentett árú családi jegy (4–6 főre), Egerszeg-kártyával 50 százalékos lesz a kedvezmény, illetve a 14 és 18 óra után érkezők délutáni akciós jegyet válthatnak. A termálfalu szállóvendégeinek szintén kedvezményes lesz a belépés.

A programokról tájékozódni az Aquacity megújuló honlapján lehet. Ízelítőként a nyitónapon sárkányeregetési rekordkísérletet terveznek, a későbbiekben nemzetközi amatőr, illetve meghívásos profi strandröplabdatorna és a hagyományos ugróbajnokság, a jótékonysági nap, valamint zenés-táncos rendezvények várhatók.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren