Archivum
Keresztury Dezsőre emlékeztek
Keresztury Dezső író, műfordító, irodalomtörténész születésének 109. évfordulója alkalmából koszorút helyeztek el Zalaegerszegen, Keresztury mellszobránál.
A rendezvényen Szemes Péter irodalomtörténész szólt Dezső bácsi munkásságáról és életéről, a "tudós költőről", aki nem csak irodalommal foglalkozott, hanem tevékenyen részt vett a közéletben is. 1996-ban bekövetkezett haláláig rendseresen haza látogatott Zalaegerszegre és tartotta a kapcsolatot város vezetésével.
A rövid ünnepségen a Zrínyi Miklós Gimnázium diákjai műsort adtak, majd az ünnepség végén koszorúzásra került sor. Az önkormányzat nevében Balaicz Zoltán alpolgármester helyezte el a megemlékezés virágait.
A zalaegerszegi ünnepséget megelőzően a budapesti Farkasréti temetőben is koszorút helyeztek el a város nevében a költő sírjánál. A zalaegerszegi delegációt Szemes Béla, a Keresztury Emlékbizottság titkára vezette.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában