Zalakaros
A Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítik
Az idei évben rendhagyó módon egy sajtótájékoztató keretein belül debütált a Kis- Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítő Zalakarosi Futrinkák Csapata.

közélet
Zalakaros városi rangjának ünnepén
Zalakaros várossá nyilvánításának 26. évfordulóját ünnepelte július 14–16-a között. A születésnapi rendezvénysorozat keretében a hagyományokhoz híven köszöntötték a város legifjabb lakóit, a város polgárává választották a 18-dik életévüket betöltött fiatalokat és átadták a képviselő-testület kitüntetéseit azoknak, akik kiemelkedő munkájukkal elősegítették Zalakaros fejlődését.

köztér
Zalakaros sikeres pályán
Zalakaros bővelkedik turisztikai elismerésekben, évek óta a legjobbak között szerepel. Ezt leginkább fürdőjének köszönheti, ahol idén is számos attrakcióval várják a pihenni, fürdőzni vágyókat. A zalai kisvárosban a gyógyhelyi központ fejlesztése is tovább haladhat, amely így tovább növeli turisztikai vonzerejét.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bikini koncert (3), Dr. Vereckei Csaba Iván rendőrfőkapitány (1), Balaton Kongresszusi Központ és Színház (54), Kombinált akadályhajtó verseny (1), Delta Retro Music Factory (1), Zalaszentgróti Városi Művelődési Központ (53), Északi Véderdő (1), Díjugratás (1), Karantén Színház (2), Móra Ferenc Általános Iskola (1), Darnay. Pince, rendezvénypajta és piknikkert - Gyenesdiás (3), Feng Shui (3), Kistolmács (3), Karnevál (5), Bor&Dal fesztivál (4), Pötréte (1), Tűzoltó Mikulás (2), Időjárás-jelentés (3), József Attila est (1), erdőlátogatás (2)