Archivum
Eszter a PopUpban
A Takáts Eszter és Kirschner Péter alkotta duó koncertjével nyitott ki bő egy évvel ezelőtt a landorhegyi PopUp Café. Karácsony előtt két héttel ismétlésre kerül sor, hiszen december 12-én este 9 órakor újra a népszerű zenészpáros áll színpadra a PopUp-ban.
Persze korántsem ugyanazzal a repertoárral. A zalaegerszegi kötődésű énekesnő érdeklődésünkre elmondta: most főleg a Takáts Eszter Beat Band júniusban megjelent lemezének (Ha túl közel vagy) dalait adják elő. A zenekart Kirschner Péterrel közösen "képviselik" majd a koncerten.
Az új lemezen hallható többek között a Lámpagyújtogatók című magyar sci-fi zenéje, melyet Eszter írt, valamint az Él című sláger, mely egy Karafiáth Orsolya vers megzenésített változata.
Az énekesnő – ahogy azt a lemez megjelenésekor több helyen is nyilatkozta – a szerelem misztikumát kutatja egész életében, s a mostani album dalain is ez érezhető. Saját számok mellett azonban néhány feldolgozás is megjelenik.
Eszter amúgy nagyon várja a zalaegerszegi koncertet, hiszen mint mondta: jó lesz újra hazajönni, és ismerősöknek, barátoknak zenélni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban