Archivum
Költöznek az orvoslás szentjei
Elköltözik a Kígyó patikából Németh János Kossuth-díjas keramikusművész Szent Kozma és Damján című domborműve, mert a tulajdonos gyógyszeripari cég felújítja az üzlethelyiséget. A triptichon bontása az alkotó szakmai felügyelete mellett szombaton megtörtént.
Lebontották Németh János domborművét
A dombormű azért került lebontásra, mert a patika új dizájnjához és a megváltozott gyógyszertári körülményekhez már nem illeszthető hozzá az alkotás. Németh János ott jártunkkor elmondta: a mű 1986-ban készült, kifejezetten a patika nyitására. Akkor ugyanis egy műemlék jellegű gyógyszertárat álmodtak a Berzsenyi útra, melynek berendezését belsőépítész tervezte. Mégpedig úgy, hogy a régi korok patika-hangulatát felidézzék. Ehhez az elképzeléshez illeszkedett a dombormű szimbolikája is. Szent Kozma és Szent Damján, valamint Hügieia és Aesculap; vagyis az orvoslás, gyógyítás, tisztaság, közegészségügy védőszentjeit és mitológiai alakjait mintázta meg az alkotó.
A keramikus tisztában van vele, hogy a nyolcvanas évek óta megváltoztak a gyógyszerárusítás körülményei és ezzel együtt a patikák stílusa, belső elrendezései is, így a tulajdonossal egyeztettek a bontásról, bár sajnálja, hogy lezárul a dombormű egy korszaka. A munkálatoknál szükség volt a művész "szakfelügyeletére" is, mert elemenként lehetett csak a falról levenni a nagyméretű, mintegy öt négyzetméter felületű kerámia-kép egyes részeit.
Németh János reméli, hogy az alkotás méltó helyre kerül majd, annál is inkább, mert a legfontosabb öt-tíz műve között tartja számon a triptichont. Mint mondta: itt már megjelentek azok a munkásságára jellemző formai elemek, amik később is meghatározták stílusát.
A gyógyszeripari cég vállalta a bontás költségeit (350 ezer forint), a műalkotást pedig a város rendelkezésére bocsájtják. Információink szerint Szent Kozma és Damján a Botfy utcai háziorvosi ügyelet épületébe kerül majd, miután felújítják és átalakítják a rendelőt. Addig pedig a Göcseji Múzeumban helyezik el a domborművet.
A Berzsenyi úti patika homlokzatán található, kígyót ábrázoló Németh János alkotás egyelőre a helyén marad.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban