Archivum
Fegyelmezett párhuzamosok
Újabb tehetséges fiatal alkotó mutatta be munkáit a Kölcsey Ferenc Gimnázium Vajda Lajos Galériájában. Bor Anna, az iskola végzős diákja nagyobb méretű grafikáit, tanulmányrajzait és reklámgrafikáit hozta el diáktársainak.
Végzős diák munkáiból nyílt tárlat
A kiállítást Monok Balázs alkotóművész, az intézmény rajztanára nyitotta meg, stílusosan egy régi mesével: A varázsceruza című rajzfilm egyik szándékosan elnémított epizódját mutatta be, mely a rajz és a zene közötti párhuzamokra hívja fel a figyelmet. Kiegészítve mindezt a tanár kísérőszövegével, és néhány diák élő zenei kíséretével. A művész szerint Bor Anna rajzai fegyelmezett párhuzamosok, és már most olyan kifinomultság jellemző rá, amit mások csak hosszú évtizedek alatt érnek el. A diákot főleg a grafit és szénrajz érdekli; legtöbb alkotása, tanulmánya ezzel a technikával készült. Az utóbbi időben azonban egyértelműen a reklámgrafika felé fordult érdeklődése, így érettségi után a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem reklámgrafika szakára szeretne elsőként bekerülni.
Monok Balázs érdeklődésünkre elmondta: a Kölcsey-gimnáziumban van mód és módszer arra, hogy már korán kiszűrjék a tehetséges diákokat. A kilencedik évfolyamosok például készíthetnek felmérő rajzot, ami afféle válogatásnak is megfelel. Működik az iskolában rajzszakkör is, ám az infrastruktúra és a rendelkezésre álló eszközök arra nem alkalmasak, hogy magasabb szintre emeljék a rajzolni tudó és szerető diákok tudását. A művészi vénával megáldott fiatalokat ezért ilyen esetben tovább irányítják az Ady-iskola speciális szakköreire, vagy egy-egy képzőművész műhelyébe.
Az elmúlt években Bor Anna is járt például Fischer György szobrászművész szakkörébe, de Farkas Ferenc szobrászművész, és Frimmel Gyula grafikus is tanára volt. Anna nagyobb méretű munkáit pedig a legutóbbi Könyörgöm akasszuk fel..! csoportos kiállításon is láthatta a közönség. A tanár szerint ezek a műhelyek azért fontosak és hasznosak, mert fejlesztik a diákok látásmódját, és egyfajta visszajelzést, sőt megerősítést is kapnak arról, hogy saját stílusuk hogyan alakul az egyes kurzusok alatt.
A tárlatnyitó végén a diák az iskola igazgatójától, Szűcs Gergelytől egy "igazi" varázsceruzát kapott ajándékba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész