Archivum
Régészet és angol nyelv
Változatos programokkal várja a gyerekeket a nyári szünidő alatt a Göcseji Múzeum és a Göcseji Falumúzeum. A tematikus nyári táborokra még lehet jelentkezni, bár a kézműves tábor nagyjából betelt, már csak az augusztus 15-19-i turnus szabad.
Illusztráció
Még lehet jelentkezni a múzeum nyári táboraira
A részletekről Molnárné Raposa Irén osztályvezető tájékoztatta szerkesztőségünket. Mint mondta: idén nemcsak a hagyományos kézműves tábor, hanem képzőművészeti foglalkozásokkal egybekötött angol nyelvi tábor, és régészeti tábor is várja a diákokat.
A falumúzeum ad majd otthont július 4-8, és július 11-15 között az angol nyelvi tábornak, mely Németh Miklós grafikusművész közreműködésével képzőművészeti foglalkozásokkal is kiegészül, de a néprajz is szerepet kap az egy hét alatt. Ide főleg azokat az ötödik, hatodik és hetedik osztályos diákokat várják, akik szeretnek rajzolni, festeni, és az angol tudásukat is bővítenék.
Szintén július 4-8 között kerül sor a régészeti táborra, ahová a történelem iránt érdeklődő gyerekeket várják a Göcseji Múzeumba. Az egy hét alatt a résztvevők megismerkedhetnek többek között az őskori életmóddal –és temetkezési szokásokkal, a környék római kori emlékeivel, valamint a középkori Zalaegerszeggel.
A nyelvi és régészeti táborokra még lehet jelentkezni. A két intézmény honlapján (www.gocsejiskanzen.hu; www.gocsejimuzeum.hu) megtalálhatók az egyes táborok időpontjai, valamint a jelentkezési lapok is onnan tölthetők le, amit aztán a Göcseji Múzeum portáján lehet leadni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak